borviz 1Székelyföld, a források földje. 

„Kovászna a borvizek hazája. A szőlő még csenevész formájában sem terem meg ezen a vidéken. Talán ez az oka, hogy a bort kedvelő székely nép a vastartalmú, pezsgő, szénsavas ásványvizet nevezte el borvíznek. Ebből is látszik, milyen szerény nép a székely. Ha nagyzoló nép lenne, bátran mondhatná borvíz helyett pezsgővíznek is. Mert pezseg, lobog, forr a kovásznai ásványvíz, ahol utat tör magának a mélyből egy-egy forrás, ott megmorajlik a föld.”

 

Így írt Ignácz Rózsa Háromszékről – szülőföldjéről, a források földjéről, a borvízkutak hazájáról. Talán széles e világon nincs több olyan táj, mint Erdély, ahol hivatalosan több mint kétezer borvízforrást tartanak számon.

 

De mennyi lehet még a névtelen, ismeretlen? Orbán Balázs A Székelyföld leírása köteteiben sok helyütt említi az édes-kénes, szénsavas-kénes, a sós, a sósszéndioxidos, a szénsavas ásványvizeket, a büdös gödröket. A fúró, faragó székely ezermester pedig csodaszép külsejű zsindelyes faszerkezeteket épített a kutak fölé. Óvta és védte őket, gyékényes borvízes szekerekkel szállította messzi földre, és árulta, cserélte a borvizet.

 

borviz 2

 Homoródi borvíz

 

Jánosfalvi Sándor István még Orbán Balázs előtt, 1846-ban bejárta a Székelyföldet. Ő így írt a borvízforrásokról: „… Az erő elfogy, az ember csaknem a sír szélén van: menjen a kúthoz, bámulással fogja tapasztalni, ha a földön minden egyéb ételtől irtózik, ezt az egyetlen egyet kívánni fogja, iszik belőle félóránként. Nem elég, ismét kívánja, ismét iszik a telhetetlenségig. S mi lesz a következménye? Az, hogy az ember kívánni kezdi az ételt, eszik előbb gyenge leveseket, azután egyebet, s kész az egység, kész az élet ismét az ő számára. És akkor mit cselekszik a meggyógyult ember? Ha érzékeny, ha háládatos vagy, leborulva a kúthoz, megcsókolod azt. Elmész és soha, soha nem felejted el.”

 

Fotó: Kútvölgyi Mihály