beadvany 1Beadvány Románia kormányához a Székely Szabadság Napján. 

Ma, 2013. március 10-én, a marosvásárhelyi Postaréten, a Székely Nemzetgyűlések hagyományainak folytatásaként összegyűlt székelyek, valamint a velük szolidaritást vállaló erdélyi magyar közösségek képviselői kinyilvánítjuk: igényeljük Székelyföld területi autonómiáját!

  

 

 

Székelyföld területi autonómiája azt jelenti, hogy történelmi szülőföldjén a székely-magyar többségi kollektivitás joga és tényleges képessége saját felelősségére és saját érdekében átvenni a közérdekű problémák jelentős részének megoldását, a szubszidiaritás elvének megfelelően. Az autonóm régió az állam és a kollektivitás között elhelyezkedő választott testülettel rendelkezik, az önigazgatás hatásköreit gyakorolja, illetve államhatósági jogosítványokkal is bír.

 

Románia, amikor csatlakozott az Európa Tanácshoz, egyoldalú kötelezettséget vállalt a tanács 1201/1993 számú ajánlásának teljesítésére, amely 11. cikkében kimondja: „Azokban a körzetekben, ahol egy nemzeti kisebbséghez tartozó személyek többséget alkotnak ezen személyeknek jogukban áll, hogy sajátos történelmi és területi helyzetüknek megfelelő és az állam nemzeti törvénykezésével összhangban álló helyi vagy autonóm közigazgatási szervekkel, vagy különleges státusszal rendelkezzenek.” Az eltelt közel két évtizedben Románia ezt a kötelezettségvállalását sem teljesítette, az ezzel kapcsolatos párbeszédet a hatóságai elutasították.

 

Románia kormánya ígéretet tett arra, hogy a tervezett regionális reformot az érintett lakosság megkérdezésével hajtja végre. Ezt javasolja az Európai Unió is, és ez áll a Romániában hatályos jogszabályokban is. Ennek ellenére most arra készülnek, hogy megszegve Romániának a Kisebbségi Keretegyezményben és a Kisebbségi és Regionális Nyelvek Európai Chartájában foglalt kötelezettségeit, Székelyföldet egy román többségű közigazgatási régióba tagolják be, végleg felszámolva a székelység létezésének maradék intézményi kereteit. Felhívjuk az illetékes hatóságok és a nemzetközi közvélemény figyelmét arra, hogy Székelyföld közösségének akarata ellenére végrehajtott regionális reform beláthatatlan következményekkel járna a romániai demokráciára nézve, ugyanakkor ellehetetlenítené a többség, illetve a számbeli kisebbségben élő, de itt helyi többséget alkotó székely közösség közötti viszony normalizálását! Egyben felhívjuk Románia kormányának a figyelmét arra is, hogy a nemzetközi kötelezettségvállalások megszegése rendkívül rossz következményekkel járna Románia külkapcsolataira nézve.

 

Mi párbeszédet akarunk és együttműködést, abban a reményben, hogy végül Románia kormánya is belátják, hogy a közigazgatás reformot a helyi közösségek szabad akaratára, az állampolgárok közti szolidaritásra és a konstruktív együttműködésre kell építeni.
Hangsúlyozzuk: Székelyföld területi autonómiája nem sérti Románia területi integritását és állami szuverenitását, nem sérti a Székelyföldön élő román nemzetiségű polgárok érdekeit, sem Románia alkotmányát. Székelyföld autonómiájának minden előnyét egyformán fogják élvezni az itt élő állampolgárok a demokrácia alapvető értékeinek tiszteletbe tartásával.

 

Mindezek szellemében:
Követeljük, hogy a sajátos történelmi, földrajzi, politikai, kulturális és gazdasági jellegzetességekkel rendelkező Székelyföld alkosson önálló fejlesztési régiót az Európai Unió forrásainak hatékony felhasználása érdekében!
Követeljük, hogy Székelyföld legyen önálló közigazgatási régió!
Követeljük Székelyföld autonómiájának törvény általi szavatolását!
Tiltakozunk Székelyföld őshonos közösségének, a Székely Népnek érdekeit sértő, létét fenyegető közigazgatási átalakítás ellen!
Követeljük, hogy a romániai hatóságok azonnal szüntessék be a székely jelképek üldözését, a magyarul beszélő emberek zaklatását és fenyegetését.
Tiltakozzunk az ellen, hogy a jogállam intézményeit az itt élő, román állampolgárságú magyarok elnyomására, megfélemlítésére és üldözésére használják!
Teljes és tényleges szabadságot és egyenlőséget akarunk Székelyföld minden lakosának!
Követeljük, hogy a kormány kezdjen párbeszédet a fentiekről a székely nép legitim képviselőivel, a Székely Nemzeti Tanáccsal és a székely önkormányzatokkal!
Autonómiát Székelyföldnek, szabadságot a Székely Népnek!

 

Marosvásárhely 2013. március 10.

 

beadvany