mikszath 257x278Mikszáth Kálmán úti képe 1886-ból. 

Ki akartam őket ösmerni teljesen. Megnéztem, amikor imádkoztak az ő templomaikban, amelyeken rendesen ez a felirat olvasható:

"Ez a ház az Úr háza, az imádkozás háza."

Csendesen, nyugodtan ültek a padokban, s a vakbuzgóság helyett bizonyos derült fény, valami jóságos bizalom fénylett a homlokukon.

 

Megnéztem, amikor mulattak. Komolyan viselkednek az asztalnál, nem zajongnak, kedélyük megolvad kissé, de sohasem csapong.

Olyan méltóságteljesen ülnek ott, mintha a közügyekről tanácskoznának.

 

Aminthogy teszik is, mert hallottam őket szónokolni is a poharak közt. Csak úgy dől a toaszt. Minduntalan feláll valaki s így szól a "szállok az Úrnak" helyett: "Uraim, töltsünk poharat!"

Ez az exordium, a lélegzetvétel. A pohártöltés alatt elcsendesül a zaj s a szónok elkezdheti a mondókáját. Egyszerűen beszélnek, minden pátosz nélkül, az ornamentikát kerülve, mintha csak diskurálnának. A mi magyarországi lakomáinkon meg sok a sallang és sok a komikus, fellengős toaszt.

A székelyek ízlése tisztultabb, nemesebb. Ezek a toasztok csupa komoly polemiák, rendesen valamely megpendített közkérdés felett, s úgyszólván e toasztokon át szűrődik le a közvélemény. Ahol három ember van, már ott toasztok vannak s éppen olyan verve-vel és vehemenciával elmondva, mintha hatezer ember hallgatná.

 

De még akkor sem ösmertem egészen a székelyt.
- Mit mutassunk még meg? - kérdék.
- Azt szeretném látni, hogy ferbliznek. (Mert ez a legnagyobb tűzpróba.)

 

Nosza megindult a nemes játék s hangzott a "vizi" és a "megadom" éppúgy, mint otthon. Még a műszavak is ugyanazok. Csak a "csikó"-ból lett "kutya", mire odáig ért. (De inkább is kutya az,

mint csikó.) Olyan szabatosan, olyan harag nélkül vesztettek, olyan hideg megadással tűrték a malőrt, mintha mindeniknek ezer holdja lenne a határban.

 

Olyan nép a székely, hogy akkor is érdemes volna őket megszeretni, ha egy szót sem tudnának magyarul. Hát még így, mikor egy szót sem tudnak másképp!