mikszath 257x278Mikszáth Kálmán úti képe 1886-ból

A székely büszkeség most is olyan, mint valaha, csak ki kell tudni ütni a szikráját. Egy összejövetelükön vettem részt egy alkalommal, ahol sok mindenféle panasz merült fel. Elmondták, hogy a kormány mostoha irántuk. Több előnyben részesülnek még a nemzetiségek is. Ők a magyarság bástyája s mégis az ellenséget erősítik a magyar kormányok.

 

- Iskolát kellene kérnünk - mondá az egyik szónok.
- Vasútra volna szükségünk - hangoztatta egy másik.
- Az iparunkat kellene emelniök, mert elpusztulunk másképp.

 

Az ingerültség nőttön nőtt s gomba módra születtek a kalandosabbnál kalandosabb kívánságok, amelyekkel majd kiállnak a kormány elé, míg végre fölállt egyik, aki a legtekintélyesebb volt közöttük,

s odavetette önérzettel:
- A székely soha nem kunyorál.

 

Egyszerre, mint egy varázsütésre, kevély lett minden székely, nem volt ezeknek e perctől kezdve semmi kívánnivalójuk, oly megelégedettekké váltak, mintha megannyi király ülne körbe a hosszú asztaloknál.
S ha most odahozta volna Trefort az iskolát, Kemény a vasutat, még tán rá is kiáltottak volna:

»Nem kell, vigye az úr valami szegényebb vidékre.«

 

Pedig bizony elég szegény vidék az. Két szóval lehet elmondani a bajukat: kevés a földjük.
Azelőtt elég volt, mert a székelyek voltak kevesebben, pusztították őket a folytonos háborúzások.
Nemes faj, harcra termett. Mert a háború nem ártott nekik semmit, de a béke megöli őket.
Pedig jól értenek a béke fegyvereihez is: a földet kitűnően művelik, szorgalmasak, szívósak, az iparűzésben is elöl vannak. Úgy kezelik a fűrészt, kalapácsot és fúrót, mint a kardot. Csak éppen egy fogást vesztettek el a békében.

 

Mikor nem volt fegyverük vagy puskaporuk hajdanta, hát elvették az ellenségét. Most, hogy immár földjük sincs elég, szintén az ellenségét kellene elvenni, de már ezt nem tudják.
Nincs meg bennük a terjeszkedési erő, mint ahogy egyáltalán nincs meg a magyar fajban.

Kivándorolnak évről évre a saját szülőföldjükről Moldvába, Oláhországba.
Szinte hihetetlennek látszik, hogy ők voltak ezen a földön a legelőbb. Minden arra mutat, mintha ők jöttek volna ide a legutoljára és már nem jutott nekik elég föld.

 

A székelyek sok rossz napot értek, de jót sohasem. Magyarország és Erdély minden vidékének volt olyan időszaka, midőn a nemzet jó- és balszerencséjének hullámzásai szerint felüdülhetett kissé:

a székelységnek nem volt; mire a nap sugarai odáig eshettek volna, azalatt a nap rendesen lehanyatlott. Közel két évtizede van már magyar kézben a kormányrúd, de annak a Székelyföldön még mindig csak az árnyéka látszik.

 

Kapcsolódó cikkek:

A Mi külön Tündérországunk 4. rész