mikszath 257x278Mikszáth Kálmán úti képe 1886-ból

Egyebütt csak mese tündérország, gyermekek számára gondolták ki s népesítik be az ő ízlésük szerint, nálunk színvalóság. Én magam is jártam benne. Székelyországnak nevezzük.

 

Ami szépet, ragyogót el tudunk képzelni, azt mind oda helyezzük.

Azért van aztán bebútorozva csodálatos dolgokkal. A férfiak óriások, egy-egy hős mindenik, az asszonyaik regékbe való szépségek.

Aranyhajuk egész bokáig ér le, még tán csillag is van a homlokukon.

 

Rózsaszín sugarakkal önti be a lealkonyodó nap az ódon várakat, melyek alatt átöltöztetett királyfiak mennek, mendegélnek. Az Olt vizében nimfák fürdenek, éjjelente az erdőségekből izgató zúgás kél. Mintha az elmúlt századok diskurálnának ki onnan az emberekkel.

 

Minden magyar ember lelkesül a székelyekért. Ők nekünk a kedvenceink s oly nagyokká nőnek meg a fantáziánk alatt, hogy aki aztán elmegy közéjük, soha sincs velök megelégedve.

 

- Hát csak ennyi! - kiált fel majd mindenki lehangolva.

- Hiszen csak olyan itt minden, mint minálunk. 

 

Pedig nem olyan. Más a föld, kétszer akkora erővel kell megművelni és mégiscsak félannyi termést hoz, mint a miénk. Más a napvilág, egy jó félórával előbb kell fel, de előbb is pihen le.

Mások a fogalmak is. Aki itt gazdag ember, nagy úr, arról nálunk azt mondanák: »van valamicskéje«,

aki pedig szegény ember itt, az »nagyságos úr« lenne köztünk, mert az annyit dolgozik az élete fenntartásáért, hogy itt palotákat építhetne akkora szorgalom és ügyesség mellett. 

Eddig csak egyen csodálkoztunk, hogy ott a »nagyságos« titulus több, mint a »méltóságos«.

Pedig ilyenformán van ott összekeverve minden.

 

Valóságos magyar Gascogne az. Rajokat bocsát ki a világba, fiai szétözönlenek szerencsét csinálni és csinálnak is, mert szívósság, szorgalom van bennök. Az otthoni föld nem bír eltartani annyi székelyt, ahány van. Otthon a székely nem boldogulhat és mégiscsak otthon boldog az ő kis falujában,

tiszta házikójában, hol szelíd eperfa borul lombjával a kopjás kapura...s megszólal a harang estenden fent a dombon, a fallal kerített templom tornyában.

 

Minden templom egy-egy erősség. Ott még az isten is várakban lakott.
Régi vitézségük száz emléke áll. Minden dülő, mezsgye egy-egy csatának a színhelye.

Az ekevas alól annyi kardpenge fordul ki, ahány emberi csontdarab. 

A hősök klasszikus földjén vagyunk. 

 

De az itthon elképzelt tündérmesékből csak annyi az igaz, hogy a legbőszebb sárkány, a vihar kikereste magának a legvitézebb népet, ahol a székhelyét felüsse.
Itt lakik Háromszéken a hatalmas, erős »Nemere«, a szelek királya.
De én nem találkoztam vele.

 

Kapcsolódó cikkek:

A Mi külön Tündérországunk 2. rész