hunyadi janos 9A magyar sereg előtt, Vaskapu, 1442. szeptember 6.

„Higgyétek el, bajtársaim, semmiféle vakmerőség sem késztetett volna arra, hogy ezzel az irdatlan tömeggel szembeszálljak, ha a szükség nem kényszerít rá, ha nem önt belém reményt hűségetek és virtusotok, amelyet régóta ismerek, és nem lelkesít elsősorban Jézus Krisztus kegyelmes lelke, aki minket szánt e szent katonáskodásra, és azt akarta, hogy nevéért a ti jobbotok álljon bosszút.

 

 

Abból, hogy e gyönyörű harcra felszólított, lássátok meg, hogy mennyire szeret titeket, és ismerjétek fel a megváltó mérhetetlen jóságát. Ha ma is ugyanazok a férfiak akartok maradni, akik korábban voltatok, az isten három olyan lehetőséget kínál fel nekünk, amelynél nagyobbat kívánni sem lehet. Először azt, hogy vagyonunk sértetlenségével együtt megmenthetjük gyermekeinket, hitveseinket, hazánkat, emellett ismerjétek fel a múlhatatlan világi dicsőség és az örök boldogság elnyerésére kínálkozó alkalmat. Bárcsak olvastátok és ne láttátok, ne szenvedtétek volna el azt a rengeteg tűzvészt, csapást, kárt, amelyet a törökök eddig nekünk okoztak! Ha a megváltó legkegyelmesebb szelleme és a ti fékezhetetlen bátorságotok nem áll mellettünk, már régen nem volna gyermeketek és hitvesetek, hanem nyomorult rabszolgaságba estek volna, nem volna családi tűzhelyetek és szentélyetek, amely körül élhettek és imádkozhattok, és ha a legszentségesebb hit, az elszánt lélek meg az istenbe vetett reménytől szilárd erő meg nem őrzi számotokra mindazt, amiről beszélünk, nem volna hazátok, nem volna vagyonotok, nem viselnétek tisztségeket, nem őriznétek szabadságaitokat.

A törökök dühe már mindent a maga hatalma alá hajtott volna, ha fegyveretek vissza nem hőkölteti és sok csapással hátra nem szorítja azt. Sehol sem tudták őket megfékezni, erőiket képtelenek voltak meghátrálásra kényszeríteni a görögök, a macedónok, akik egykor a világhatalmat birtokolták, sem a trákok bátorsága, a mysusok ereje, Epirus és Illyricum sem. Az athéniek, a thébaiak, a spártaiak;

akik az ősidőkben a katonáskodást meghonosították, önként meghátráltak előttük. Az istenség ránk ruházta a dicsőséget, a diadalkoszorút, ránk, akik gyakorta csekély sereggel, néha védtelenül bekerítve súlyos vereségeket szenvedtünk, szétszórattunk, megfuttattunk. De nincs az az emberfajta a földön, amelytől jobban sápadoznának és rettegnének, mint tőletek, mert a folytonos vereségekből megtanulták, hogy ugyanúgy tartsanak tőletek, ha kevesen vagytok, mint ha sokan.

 

Most pedig megszámlálhatatlan légiókkal jöttek, hogy végső erőpróbát tegyenek; ám nektek nem kell jobban félnetek, mint eddig, hiszen mennyei vezérlet és oltalom alatt forgatjuk a fegyvert, és a számos győzelem, a hosszú tapasztalat meg a sok próbát kiállt bátorság rég megtanított arra, hogy mire vállalkozhatunk. Ehhez járul, hogy katonáik bakák vagy szolgák, kisegítő vagy erővel kényszerített tömeg és pogány; a testőrkatonaságon kívül nincs igazi vitéz az ellenség soraiban; a többiek erőszak alatt, kelletlenül mennek a csatába, ezek éppen gyávaságuk miatt kerültek szolgasorba.

Gondoljátok meg, hogy azok a görögök, macedónok, illírek, akiket a segítségükre küldtek, nem hagyták el a keresztény hitet, és nem őértük, hanem miértünk fognak küzdeni; azt remélik, hogy mi állunk bosszút értük, mi leszünk a győztesek. Ezek ebben a háborúban a törököknek csak a nevüket adják,

de erejük és szívük a mi oldalunkon áll; ők a mi diadalunkért imádkoznak. Ezért akkora bátorsággal és erővel kell verekednetek, amekkora győzelem, zsákmány és dicsőség vár rátok. Nem idegen tűzhelyért és oltárért kell vívnotok, hanem a sajátotokért; ma odáig vitt minket a szükség, hogy ha mi magunk nem állunk bosszút magunkért, és nem iparkodunk a szokott elszántsággal és bátorsággal, akkor holnap a legrettenetesebb szenvedéseket leszünk kénytelenek elviselni. Mindenekelőtt javaink vesztét, gyermekeink szolgaságát, a szüzek megbecstelenítését, a nők meggyalázását, a szülők legyilkolását,

a házak és a templomok felégetését, és – ami mindennél súlyosabb – megváltónk és minden istenünk megcsúfolását; összetörik vagy horogra vonják az istenek szobrait; az ezüstöt, aranyat beolvasztják

és profán célra hasznosítják, a vallási szertartásokat eltörlik, és ha az isten nem talál bennünk derék védelmezőre, árulásunk és tunyaságunk miatt kiköltözik a szívünkből. Istenünk, ha akarná, egy szempillantás alatt a kisujjával összezúzhatná az összes törököt, de mert nevének védelmét a mi jobbunkra bízta, először a mi virtusunkat teszi próbára, hogy ha azt erősnek és hűnek tapasztalja, hatalmas karjával megoltalmazzon és megerősítsen minket. Isten soha senkit sem hagyott el, aki hű és hálás volt; a megváltó Jézus sem távozik mellőletek soha, ha ti nem hagyjátok cserben magatokat. Nevének hatalmával, mely név mindenek fölött való, összetöri az ellenséget, és felmagasztalja az istenben bízó igazat. Ráadásul nekünk más okunk van a harcra, mint nekik, és összehasonlíthatatlanul szilárdabb a reményünk. Ezek egy úrért, mégpedig egy pogány úrért, minden gaztett főkolomposáért ragadtak fegyvert, zsákmányért és rablásért, nemzetek pusztításáért, más országáért és annak gyarapításáért, múló dicsőségért. Ezzel szemben mi az igaz hitért, a keresztény közösségért, gyermekeinkért, hitveseinkért, vagyonunkért harcolunk. Márpedig nincs, ami nemesebb ennél, ami méltóbb az utókor emlékezetére, alkalmasabb a halhatatlanság kiérdemlésére. Ó, mennyi jutalom vár az egekben azokra, akik gyarapítják vagy megszabadítják a hazát, akik őrzik és oltalmazzák az istenek tiszteletét, az igaz hitet! Tapasztalatból tudjuk, hogy az úr sohasem hagyja él a jámbor, igaz és jó embert.

 

Gondoljátok meg tehát mindebből bajtársaim, hogy nekik vagy nekünk van-e több esélyünk.

Bízzatok megváltónkban, aki mennyei jutalmat ígér, és mutassátok meg most hűségteket, hősiességteket az isten és a haza iránt egyaránt. Mivel pedig égi segítség nélkül nem foghatunk semmibe sem, arra kérlek benneteket, légióparancsnokok, századosok és kapitányok, hogy mielőtt a csatajel felharsanna, csapatonként és zászlóaljanként mondjatok áhítatos imát, buzdítsátok a katonákat az üdvös és szent harcra, légiónként tisztítsátok meg egymást a szent gyónás misztériuma által, mondjatok misét, és égre néző arccal vegyétek az áldozás titkos szentségét; majd, miután lelketek megtisztult, öleljétek és csókoljátok meg egymást, esküdjetek egymásnak kölcsönösen, és tegyetek visszavonhatatlan fogadalmat, hogy e szent csatában egyiktek sem hagyja el a másikat, hanem egy emberként hősiesen verekedtek az oltárért és a családi tűzhelyért. Végül pedig üdítsétek föl egy kissé testeteket a tábori reggelivel, majd jeladásra kiáltsátok háromszor fennszóval Jézus Krisztus hatalmas nevét, és azzal a hősiességgel, azzal az elszántsággal vágjatok neki az ütközetnek, amellyel ő vállalta halálát a ti megváltásotokért és megszabadításotokért. Megváltónk szent imádatára, a hazaszeretetre, isten és ember iránti hűségtekre elrendelem és megparancsolom, hogy így tegyetek, és kérek, könyörgök, harcoljatok azzal az elhatározással, hogy vagy fényes diadalt arattok, amiben nem kételkedem, vagy, ha a dolog másképp fordulna, ma boldog életet nyertek a mennyben, és nem az alvilágban ebédeltek, mint ama görög, hanem a magasságban.

 

Mert Krisztus, a végtelenül jó és mindenható, mindvégig mellettünk fog állni, és higgyetek nekem, bízzatok bennem, ma nemhogy kiszabadít a törökök markából, de halhatatlan neve által az ellenségtől nyert dús zsákmánnyal is gazdagít, és épségben, ujjongva vezet haza mindnyájunkat.”

 

Forrás: Antonio Bonfini: A magyar történelem tizedei. Harmadik tized, Ötödik könyv

(Balassi kiadó, fordította: Kulcsár Péter)

 

Kapcsolódó cikkek:

Zajkányi csata emlékezete

Zajkányi csata

Hunyadi János győzelme a Vaskapunál (Bonfini leírása)