tatarjarasMuhi csata, 1241. április 11.

773 évvel ezelőtt, IV. Béla király a Sajó folyó melletti Muhinál csatát veszt a tatárok ellen. 1241. március 12-én a tatárok ötszázezer fegyveressel elözönlötték Magyarországot. A három irányból támadó tatárokkal egyidőben, Harcias Frigyes nyugatról tört be az országba és Győr városáig nyomult. 

 

 

A tatárjárás előzményei 

Magyarországot nem érte váratlanul a tatárok támadása. II. András király (IV. Béla édesapja) már évekkel korábban értesült a tatárok készülődéséről. Európa vezető katonai hatalmának, a Magyar Királyságnak első embereként, pontos értesülései voltak a tatárok terveiről, a támadás céljáról és a veszély nagyságáról. 1211-ben, az ország keleti határainak védelmére, Erdélybe telepítette a keresztes Német Lovagrendet, melyről néhány éven belül kiderült, hogy ártó szándékkel érkeztek. Céljuk a Magyar Királyság egységének megbontása és gyengítése volt. Miután a Barcaságot megpróbálták leszakítani a Szent Korona testéről, 1224-ben András egyetlen hatalmas ütközetben csúfosan kiverte őket az országból. András ezután magyar királyhoz méltó, hatalmas léptékű tervvel állt elő, mely ha megvalósul, másképp alakul Európa és talán az egész világ történelme. 

 

Két Szkítia

Elküldi Julianus barátot, hogy keresse fel az ázsiai őshazában maradt magyarokat és értesítse őket a magyar király tervéről, a két Szkítia egyesítéséről. Ugyanis ebben az időben két Szkítia, azaz két Magyarország létezik. Egyik Európa kellős közepén, a Kárpát-medencében lévő európai Szkítia, maga a Magyar Királyság. Másik, Ázsia közepén, a Tárim-medencében lévő ázsiai Szkítia. Ez utóbbit nevezték Magna Hungáriának azaz Nagy Magyarországnak. Gondoljuk el! Európában a Magyar Királyság nem kishatalom, nem középhatalom, hanem verhetetlen nagyhatalom! És az ázsiai Szkítiára mondják, hogy Nagy Magyarország. Akkor vajon milyen érőt jelenthetett?

 

„A keresztény Magyarok Történetében azt találták, hogy van egy másik, nagyobb Magyarország, ahonnan a hét vezér népével együtt kiköltözött, hogy lakóhelyet keressen magának, minthogy földjük a lakók sokaságát eltartani nem tudta….Megtalálta pedig őket a nagy Etil folyó mellett. Kik látván őt s megértvén, hogy keresztény magyar, nagyon örvendeztek megérkezése felett. Körülvezették őt házaikban és falvaikban, és keresztény magyar véreik királyáról és országáról behatóan tudakozódtak. Bármit mondott nekik a hitről vagy egyebekről, a legfigyelmesebben hallgatták, mivel teljesen magyar a nyelvük; megértették őt, és ő is azokat.”

Nagy-Magyarország dolgáról, melyet Riccardus fráter szerzett IX. Gergely pápa idejében

 

tatarjaras 1 kunorszag

Kunország az 1200-as évek elején.

 

Kunok vagyis a hunok

A magyar király nagyszerű tervének realitását támasztja alá, hogy a két Szkítia közötti végeláthatatlan sztyeppéket abban az időben a hun-magyar népcsoportba tartozó kunok, úzok, jászok és besenyők uralták. Birodalmuk, Cumania azaz Kunország, az Al-Dunától szinte a Tárim-medencéig húzódott.

De András király tovább folytatja, és a következőket mondja: A tatárok világuralmi törekvéseinek megakadályozására, az így egyesített Magyarország nyugati határát az Atlanti óceánig, keleti határát pedig a Csendes óceánig kell kiterjeszteni. Nem a magyarság, hanem az egész világ tragédiája, hogy a terv nem sikerült.

 

Magna Hungária, azaz Nagy Magyarország 15 éven keresztül állt ellen Dzsingisz kán seregeinek, számos támadást visszavertek, a mongolokat nyílt csatában többször legyőzték. A sors szerencsétlensége, hogy mire a két Magyarország egyesítésére sor kerülhetett volna, a tatárok, az idegen népek ellenséges tengerében vergődő Magna Hungáriát végül kíméletlenül elsöpörték. 1223-ban a Kalka menti csatában Dzsingisz kán seregei ellen a kunok is csatát vesztettek, minek következtében fokozatosan szorultak vissza és hátráltak nyugatra, egészen a Dnyeper vonaláig, a későbbi Havasalföldre és Moldvába.

Itt, nagyjából a mai Csángóföld területén alapította számukra 1227-ben II. András a milkói püspökséget. Ezután Barc, a kunok fejedelme felvette a keresztséget és elismerte a magyar király fennhatóságát. 1239-ben a maradék kunokat már IV. Béla menekíti a tatárok elől Magyarországra. De miért olyan fontos a magyar királynak a kun kérdés, hogy még a tatárok bosszújával sem törődve oltalma alá veszi őket? Kézenfekvő a válasz, ha tudjuk, hogy a kunok valójában hunok. Elfajzott hunok, de hunok, és a magyar király számára nem kérdés, hogy kiszolgáltatja-e őket a tatárok haragjának.

 

Béla, a tatárok ellen többször segítséget kért Európa keresztény országaitól. Nevezetesen a római pápától, a német-római császártól, valamint a francia királytól, de nem kapott mást csak üres szavakat.

 

„Főleg két dolog miatt írunk: hogy ne vádoltassunk se lustasággal, se hanyagsággal. A készség dolgában ezt mondjuk: amit a gyakorlati tapasztalat harci készségünkből megmutathat, azt már megmutattuk, mikor magunkat és a mieinket kitettük a tatárok soha nem látott erejének, és furfangjának. De hanyagsággal sem vádoltathatunk, mert mikor a tatárok országunkban harcoltak ellenünk, a szóban forgó ügyben megkerestük az egész kereszténység három legfőbb udvarát, tudniillik a Tieteket, mint amelyeket a keresztények minden udvar urának és mesterének hisznek és vallanak, a császárét, amelynek szándékunkban volt magunkat is alávetni, ha az említett pestis idején nekünk hathatós segítséget és támogatást nyújt; megkerestük a franciák udvarát is, de mindezektől semmiféle vigaszt vagy segítséget nem kaptunk, csak szavakat.”

IV. Béla levele Ince pápához 1250-ben.

 

Tatár invázió

A tatárok 1236 tavaszán indították európai inváziójukat, melyet hivatalos keleti források szerint a tatárok „Kun hadjáratnak” (értsd: hun) neveztek. Ennek során minden útjukba kerülő népet és országot meghódítottak és kíméletlenül hódoltattak. A tatároknak félelmetes hírük volt, kegyetlenségük nem ismert határokat. Saját bevallásuk szerint céljuk: „A nemes emberek kiírtása és a méltóságok eltörlése”.

 

Ma úgy tudjuk, a tatárok az egész világ elfoglalására és leigázására indultak el, mégis úgy tűnik, minden erejüket a Magyar Királyság felé összpontosították. 1240 decemberében elfoglalják Kijevet és a Képes Krónika szerint „… ötszázezer fegyveressel elözönlötték Magyarországot.

 

tatarjaras

 

Három irányból támadtak: Dzsingisz kán unokája, Batu vezette fősereg a Vereckei-hágón keresztül nyomult előre, míg a bal szárny, a Keleti Kárpátok több pontján egyszerre tört Erdélyre. Eközben a Lengyelország felé haladó jobb szárny hirtelen Magyarország felé fordult és északról támadott.

Nincs mit szépíteni, ezt hívják célzott, átkaroló hadműveletnek.

 

És ez még nem minden! A tatár támadással egy időben, nyugatról Babenberg Frigyes osztrák herceg, francia, német és cseh segédcsapatokkal tört Magyarországra és Győr városáig nyomultak. Az a Harcias Frigyes, aki békeidőben még a magyar határ közelében sem mert tartózkodni. Ezt pedig nem lehet másként nevezni, mint előre kitervelten, szövetségben végrehajtott, összehangolt támadás. Tehát, hogy érthető legyen: a római pápa, a francia király és a német-római császár, szövetségben a tatárokkal, egyszerre támadnak Magyarországra. Nemes céljuk ugyanaz, mint 907-ben Árpád idejében, majd később Szent István, András, II. Géza és szinte minden királyunk idejére jut egy hasonló próbálkozásuk. Vajon mire ez a nagy igyekezet és olthatatlan gyűlölet? Kétszáz évvel később, egy másik hódító, II. Murad szultán (Hunyadi János kortársa) adja meg a választ: 

"Aki elfoglalja Magyarországot, az ura az egész világnak."

 

Az egyesített európai sereg tehát a Lajtától Győrig nyomul, úgy pusztítanak, mint a tatárok. Győr városát elfoglalják és Ausztriával határos három vármegyét az ország testéről elszakítják. A tatár fősereg március 12-én lép a Kárpát-medence területére, három nappal később már az ország szívében vannak. A különböző irányból érkező tatár egységek késedelem nélkül csatlakoznak a fősereghez. 500 ezren vannak. Mit tesz IV. Béla király? Kiad egy rendeletet: "A tatárokkal megütközni nem szabad".

 

Talán fél? Szó sincs róla! Bélát a magyar hagyomány táltos királyként tartja számon. Nincs félnivalója, hatalmas hadsereg mozdulna egyetlen intésére. Ne feledjük, még Hunyadi János idejében is él a véres kard intézménye. Ha ezt körbehordozzák, az egész ország népe hadba száll. De Béla békességes király, szakrális király. Ez még nem az az idő, amikor az embereket vágóállatként hajtják a csatatérre, a magyar király számára minden élet drága. Ugyanazt a taktikát követi, amit elődei is alkalmaztak, a felperzselt föld taktikáját. A falvakat kiürítik, az emberek elrejtőznek, az élelmet és takarmányt elrejtik, amit nem lehet elrejteni és magukkal vinni azt megsemmisítik.

 

A Muhi-csata

Ő maga viszont hadba száll. De hogy száll hadba? A szkíták ősi szokása szerint, húszezer vitézével, legbizalmasabb embereivel, az ország legmagasabb rangú előkelőivel és nemeseivel. Emlékezzünk a tatárok céljára! „A nemes emberek kiírtása és a méltóságok eltörlése”.

 

Érthetetlen, szakrális jelentősége van a húszezres számnak, utoljára II. Lajos király vonult Mohácsra szintén 20 000 válogatott vitézével, a királyság színe-virágával. Se több, se kevesebb! A jelek szerint ekkora áldozat kell ahhoz, hogy a magyar király, a Mindenség megbomlott rendjében beállott zavart és hibát elhárítsa és orvosolja.

 

A Muhi csatát nem érdemes részletezni, ez valóban mészárlás volt. 20 ezer magyar vitéz, félmillió tatár ellen. Kora hajnaltól késő estig tart a csata és a vérengzés, a tatárok a királyt keresik. De IV. Béla és fia Kálmán herceg csodával határos módon kikeveredik az ütközetből, szinte mindenki más odavész.

És megkezdődik egy halálos hajsza. Kiderül, a tatároknak mindennél fontosabb, hogy a királyt elfogják. Ezt adják be ma úgy, hogy a király fejvesztve, kétségbeesve menekül. Hihető is lenne, ha nem tudnánk, hogy Béla szakrális király, táltos király. Azt is tudjuk, hogy a szkíta királyoknak volt egy nagyon ősi, kedves szokása. A szkíta király, minden évben fehér ló hátán körbekerülte országát. Ezzel az ország határait, mágikus, óvó, védő módon biztosította. Gondoljunk csak a Székelyföldön mai napig élő húsvét-vasárnapi határkerülés misztériumára. Derék székely testvéreink már nincsenek tisztában vele, miért kerülik körbe a határt, és az ősi szakrális szent helyeket, de a szokás még elevenen él.

 

tatarjaras 2

Határkerülés Székelyföldön a Jézus Szíve kápolnánál. Fotó: Csedő Attila


IV. Béla viszont még tudta milyen energiákat tud ezzel mozgósítani, és táltoslova hátán körbekerülte Magyarországot. A tatárok egészen a Dalmát tengerpartig, Trau váráig üldözik, de Béla mindig egy lépéssel előttük jár. És amikor körbekerülte a Kárpát-hazát, a tatárok azon nyomban, pillanatok alatt kitakarodnak az országból. Tudják ugyanis, hogy már nem nyerhetnek. Egy évig vannak az országban, egy nappal sem tovább. 1242 márciusában Havasalföldön át vonulnak el, megtámadják és hódoltatják Bulgáriát. Szó sincs róla, hogy Batu a kánválasztásra sietne haza. Még évekig pusztítanak, mire 1246-ban megválasztják Ögödej kán utódját.

 

Utóhangok

Béla király 35 éven keresztül uralkodott, a tatárjárás ebből mindössze egyetlen évet tesz ki és minden bizonnyal erősen túlhangsúlyozottak a veszteségei. Ezt bizonyítja az is, hogy közvetlenül a tatárjárás után, a támadásnak leginkább kitett Erdélyben és Székelyföldön arra is volt emberi erőforrás, hogy a kézdi székelyek egy részét az Aranyos vidékére, a későbbi Aranyosszékbe telepítsék.


A perzsa krónikák mindenesetre a következőket mondják: A Mongol-tatár Birodalom fennállása óta olyan véres ütközetet sehol a világon nem vívott, mint Magyarországon. Batu a Sajó folyó mellett győzött, de ez felért egy végzetes vereséggel.

 

Béla király békés király volt. Bebizonyította, hogy égi energiák mozgósításával, és a hazához való feltétlen hűséggel, szeretettel, jelentős hadműveletek nélkül is le lehet győzni egy sokkal nagyobb számú, valóban ördögi gonoszságú és kegyetlenségű ellenséget. Azonban Béla, ha kellett, tudott kemény is lenni, de ez soha nem kíméletlenséget jelentett. Ez nem a magyar király szintje.

 

A tatárjárás után 18 országos hadjáratot vezetett, ez azt jelenti, hogy ennyiszer volt veszélyben a haza. A velencei köztársaság már 1243-ban partra száll a magyar tengerparton. Megtámadja és elfoglalja Zárát, majd a magyar királyság ellen fellázítja a török terjeszkedés ellen felállított és megszervezett bánságok láncolatát. Fellázítják Boszniát, Szerbiát ráveszik, hogy Miroszláv boszniai kenézzel az élén haddal vonuljon Magyarország ellen. Béla király Türje Dénes horvát bánt, Szlavónia hercegét küldi a Tengermellékre a velencei hadak ellen, aki tönkreveri azokat. Szerbia ellen pedig maga a király vezet sereget, egészen Boszniáig lemennek. Szerbek ellen hadakozni nem gyerekjáték, kíméletlenségben kevés nép versenyezhet velük. Semmilyen játékszabályt nem ismernek, tudjuk ezt a közelmúlt balkáni háborúival kapcsolatban is. A hadjárat vége, hogy Mirosláv, Béla előtt letérdel és bocsánatot kér bűneiért.

 

Béla 1243-ban visszakapcsolja a Frigyes által elorzott három vármegyét a Szent Korona testéhez, majd 1246-ban a Lajta mellett, Bécsújhely közelében legyőzi Babenberg Frigyest és egyesített európai szövetséges csapatait. 1250 után megszállja és elfoglalja egész Ausztriát. 1258-ban már Kijev alatt mér katasztrofális vereséget a tatárokra.

 

Érthető, hogy BERNARDUS AYGLIER, francia születésű Monte Cassino-i apát, 1269-ben, még Béla életében ezt jegyzi fel:

"A magyar király hatalmas, amikor megindítja seregeit, északon, keleten mozdulni senki nem mer."

 

Forrás: Szántai Lajos Budapesten elhangzott előadásai

 

Kapcsolódó cikkek:

Jézus Szíve kápolna

Húsvéti határkerülés Zetelakán