thury gyorgyA legyőzhetetlen bajvívó.  

443 évvel ezelőtt, 1571. április 02-án halt hősi halált Thury György, a Mohács utáni végvári harcok legjelentősebb alakja, Bars vármegye főispánja, Kanizsa, valamint a Dráva és a Balaton közötti végvárak főkapitánya. Félelmetes bajvívó, lovagi párviadalok legendás hőse, az ország első számú kardforgatója volt. Több mint hatszáz győztes párviadalt vívott, a törökök a nevét is rettegték, „Dunántúli Oroszlánnak” nevezték. Híre akkora volt Európában, hogy messze földről érkeztek a legjobb bajnokok, hogy megvívjanak vele. Soha le nem győzték, élete vége felé a törökök már párbajkihívásait sem fogadták el.

 

 

 

Számtalan dicsőséges ütközet és fényes győzelem után, Ali szigetvári bég a pécsi, koppányi és fehérvári bégek segítségével, Thury Györgyöt és 150 vitézét Kanizsa mellet lesre csalták és egy közeli mocsárba szorították. A reménytelen küzdelemben Jézus nevét kiáltva halt hősi halált. Fejét diadalmenetben Konstantinápolyba vitték, ahol különleges tiszteletadás mellet temették el, testét Zrínyi György Kanizsán helyezte végső nyugalomra. Kortársai „Nagy” jelzővel illették, ami csak keveseknek, és valóban különleges képességű embereknek járt ki, elestét az egész ország siratta és gyászolta.


Thury György halála

Egykorú históriás ének nyomán

 

Jeles vitéz volt Turi György, fegyverforgatásban nem akadt párja a széles Dunántúlon. Egymás után győzte le a török bajvívókat, végül már Ázsiába is elvitték a hírét, onnan is jöttek vitézek, hogy vele megvívjanak. Hát hiszen jöhettek, Thury György mindegyiket levágta.
De nemcsak páros viaskodásban vitézkedett, nagyon értette a várak védelmének minden csínját-bínját. Sok esztendőn át védelmezte a dunántúli Palota várát, megvédte a híres budai pasa ostromától is, a fehérvári béget pedig még el is fogta.
Honnan származott ez a vitézség? Honnan a katonai tudomány? Ez mind abból származott, hogy Thury György erősen szerette a végvári vitézeket, akikkel együtt harcolt, a föld népét, amelyért vérét ontotta, szerette hazájának vérrel öntözött földjét.

 

Amikor Thury György nevének már jó hírt szerzett, kinevezték parancsnoknak, rábízták Kanizsa várának védelmét. Hej, nehéz feladat volt az! A török mindig a vár alatt leskelődött, erősen kellett ügyelni, hogy csúffá ne tegye az őrséget. Ügyelni, de milyen katonával, milyen fegyverrel? A bécsi udvar nem adott fizetést a végvári magyar katonának, azt tartotta, hogy a katona megél abból, amit a föld népétől rabol. Hiszen az idegen zsoldos meg is élt belőle, de Thury György nem engedte rabolni katonáit, ezért aztán a kanizsai őrség bizony az éhkoppot nyelte, fegyvere, lőszere is kevés volt.
A török pedig jól tudta, mi folyik a várban, mert sok kémet tartott. De azért fegyverrel nem mert támadni, ravasz csellel tőrbe csalta Thury Györgyöt.

 

Kapornak községet egy kisebb csapattal megtámadta, s mikor Thury György a várőrséggel a község védelmében kirohant, egy elrejtett nagy sereget vezetett ellene. A török élve akarta elfogni a vitézeket, ezért elvagdalta a lovak lábának inát. Thury Györgyöt egész csapat veszi körül, lovainak lábinát elvágják, a kapitány leugrik róla, s most már gyalog harcol. Odaugrat ekkor Vida György, és kiáltja:
- Uram, ülj föl, ha lehet!
Azzal maga ugrik le a lóról, Thury pedig fél lábát bedugja a kengyelbe. De nem ülhet fel, elrángatják a törökök, és mind a lábát csapkodják – élve akarják elfogni.
- Ebek, engem pórázon nem hordoztok! – kiáltja Thury György, és gyorsan három törököt levág.
De egyre vagdalják a lábát, ő pedig leoldja sisakját, kirázza a fejéből, Jézust kiállt, úgy rohan a törökre.

 

Végre a Sár folyó mellett egy fűzfa tövében fejét veszik. A török bég akkora dicsőségnek tartja ezt a győzelmet, hogy Thury György fejét elküldi a szultánnak.
Amikor Thury György halálhíre elérkezik, a felesége vele akar halni, fiai, szép lányai keserves könnyeket hullatnak. De könnyét hullatja minden vitéz társa, szolgája, ismerője, meggyászolja az egész ország.

 

Forrás:
Lengyel Dénes: Magyar mondák