piski csata 1Egy híd, melytől Erdély sorsa függött. 

166 évvel ezelőtt, 1849. február 9-én került sor a Piski csatára, melynek kimenetelétől egész Erdély sorsa függött. A piski hídnál aratott győzelem emléke azóta összefonódott Bem apó példamutatásának, a székelyek,

az enyedi vadászok, a kolozsvári egyetemisták összefogásának, halált megvető bátorságának dicsőséges emlékével. Ha egy stratégiailag kiemelt fontos hely védelméről van szó, akkor helyt lehet állni a sokszoros túlerő ellenében is, amíg nem érkezik segítség. A Déva és Szászváros közt fekvő falu, Piski határában volt az a 35 méteres híd, mely akkor egyedül biztosított hadászati összeköttetést a nagyobb erdélyi városokhoz.

 

 

Bem felismerte ennek a létfontosságát és a híd őrizetét Kemény Farkasra bízta a legendává vált mondással: „Ha a híd elvész, akkor Erdély is elvész!” Kemény Farkas és az Inczédi-zászlóalj, alig kétezer emberrel és két ágyúval másfél napon át tartotta a hidat a tízezernél is többre tehető ellenséggel és harminc ágyújával szemben. Február 9-ének hajnalától fogva délig a hídon háromszor veri vissza Puchnerékat, de erejük fogytán és másfél nap alatt alig maradtak ötszázan, de helyéről nem mozdult el egy sem. Közben fordult a kocka, a Kalliány-dandár több zászlóaljjal megerősödve- gyilkos harc után- visszavetette a magyarokat a Sztrigy mögé. E válságos pillanatban megjelent Czecz segélyhadaival, melyek azonnal a hídra vetették magukat, ahol nagy tolongás támadt. Barát és ellenség összekeveredett és olyan közel került egymáshoz, hogy egy percre a harc is megszűnt, sőt az osztrákok fehér kendőt lobogtatva alkudozni kezdtek. A császáriak egy csoportja ezalatt körülfogta Czeczet és Keményt, mire a honvédok halálmegvető fanatikus elszántsággal vetették magukat a császáriakra és pár percnyi gyilkos tusa után elverték őket a hídról. Ez a pár perc a császáriaknak tíz tisztjükbe és kétszáz katonájukba került.

 

Piski csata 4 

Bem közben a Vízaknán kapott kézfejlövés miatt seblázban feküdt, de a veszedelem hírére kikelt ágyából és éppen jókor érkezett, hogy a császáriak ellen a túlpartra általános támadást intézzen. Eközben Puchner is feltápászkodott az orvosságos üvegei mellől és megjelent a csatatéren. Mindkét fél tudta, hogy ez a híd fölötti csata döntő jelentőségű. Közben a szerencse ismét fordult, a bihari lovas önkéntesek az ellenséges gyalogság gyilkos tüzére megfutamodtak és magukkal rántották a többieket. Felbomolva menekültek át a magyar csapatok a hídon, mely megint császári kézre került. A hirtelen reménytelenné vált helyzetet Bem személyes jelenléte és a székelyek hősies kitartása mentette meg. 

A felkötött karú tábornoktól e pillanatban hangozhatott el a mai Bem téren is kőbe vésett mondat:

„A hidat visszafoglalom, vagy elesem! Előre magyar! Ha nincs híd, nincs haza!”.

 

piski csata 3

A felkötött karú Bem tábornok a Piski csatában. Budapest, Bem József tér.

 

A Maros jobb parján állomásozó oláh fölkelők szemmel tartására, korábban hátrahagyott két székely szakasz a Württemberg huszárokkal útját állta a visszavonuló magyar csapatoknak, majd mikor Bem ágyúkhoz szokott fülei észlelték, hogy egyre gyérülnek az ellenség ágyúlövései, fél óra alatt rendezte a székely-magyar sorokat és ismét rohamot vezényelt. Ennek következtében a Kalliány dandár visszavonult, majd kisvártatva az egész császári sereg megingott és futva tolongott vissza a hídon, Szászsebes felé menekülve. A diadal Bemé, ki este tízig üldözte az ellenséget, mely meg sem állt Szászvárosig. A veszteség mindkét részről tetemes volt, a császáriak ezernél is többet vesztettek, a mieink mintegy hatszázat, de így megnyílt az út Bem előtt Erdély javarészének visszafoglalására. Sajnos az erdélyi ütközetekben is sikerült a császáriaknak a szászokat és az oláhokat ellenünk hangolni, így javarészt magunkra maradtunk a csatatéren és a győzelemhez csak magunkra számíthattunk. Ennek ellenére, Bem sosem élt vissza győztes pozíciójával. Feljegyezték, hogy a csata után egy pityergő, nagyon fiatal szász legényt vezettek be hozzá. Bem megszánta és ennyit mondott neki: "Menj haza fiam anyádhoz, köszöntöm ismerőseidet, mondd meg nekik, nemsokára meglátogatom őket Szebenben."

 

bem szobor

A szabadság és önfeláldozó hősiesség jelképe.

Bem szobor, Budapest 1956.

 

Mai szemmel szomorúan tekintünk a Sztrigy partjára, ahol az egykori vasráccsal elkerített emlékművet

is lerombolták. A nemes küzdelem emlékét nem moshatja el az a tény, hogy annak a csatának a helyszíne ma román földön van, ahol a szabadságért magyarok és lengyelek küzdöttek összefogva osztrákok és oroszok ellen. Ne feledjük, hogy 56-ban, az elnyomatás nehéz perceiben a tüntető ifjúság és egyetemisták a kikezdhetetlen, önfeláldozó hősiesség jelképévé vált Bem szobornál kezdtek gyülekezni. 165 év múltán is aktuális az önfeláldozó hazaszeretet példaképe, hogy reménytelennek tűnő helyzetben is van esély a győzelemre.

 

Csaba Zoltán

Megjelent az Arany Tarsoly magazin 2009. februári számában.