SiculicidiumSzékelygyilkosság - Madéfalva, 1764. január 07.

A madéfalvi vérengzés vagy madéfalvi veszedelem, - latinul a Siculicidium, azaz székelygyilkosság - az erőszakos katonai sorozásoknak ellenálló védtelen székelyek ellen elkövetett tömeggyilkosság volt 1764-ben, Mária Terézia uralkodása idején. A mészárlás a Habsburg birodalom új határvédelmi rendszerére vezethető vissza, melyet a törökök elleni eredményes védelem érdekében tartottak szükségesnek. A szervezés hangoztatott céljai a keleti határok védelme, a csempészet elfojtása és a pestis behurcolásának megakadályozása. Valójában a sorozások igazi célja az volt, hogy magyar vért ontva, székely ezredeket tudjanak bevetni idegen földön, a Habsburgok esztelen és folyamatos háborúiban.

 

 

A bécsi udvar 1763-ban megbízta báró Buccow Adolf Miklós lovassági tábornokot, hogy szervezzen Erdélyben három székely és két román határezredet. A székelyek azonban régi kiváltságaikra hivatkozva ellenálltak a székely ezredek erőszakos felállításának és amikor nyilvánvalóvá vált, hogy önkéntesekből nem lehet a határőrséget megszervezni, erőszakos eszközökhöz nyúltak és mindennapossá váltak a zavargások és összetűzések. A határőrszervezés azért váltott ki a székelyek körében ellenállást, mert nem voltak hajlandók lemondani azokról az évszázados jogaikról, melyek megillették őket: a székelység 1711-ig katonai szolgálataiért cserébe különböző kiváltságokat élvezhetett, saját tisztjeik alatt szolgálhattak és Erdély területén kívül nem voltak kötelesek hadba szállni. A falvak székely papjai voltak a határőrszervezés legnagyobb ellenzői, közűlük is jelentős szerepe volt Zöld Péter delneki papnak, aki ellenállásra, összetartásra és kitartásra bíztatta a népet.

 

Siculicidium

A Madéfalvi emlékmű márvány táblája

 

A tehetetlen Buccow tábornokot ekkor Mária Terézia leváltotta és a helyébe lépő báró Siskovics József altábornagyot nevezték ki. A székelyek egymás után küldték a kérvényeket a császárnéhoz, de nem találtak meghallgatásra. Gyergyószéken még 1763 novemberében akaratuk ellenére besoroztak és felfegyvereztek több mint ezer székelyt és úgy látszott ez a módszer működni fog. Azonban Csíkban nem így alakultak a dolgok. 1764 januárjára Madéfalván gyűltek össze a csíki- és háromszéki székelyek, hogy tiltakozzanak szabadságjogaik semmibevétele ellen. Összejövetelük békés jellegét bizonyítja, hogy még a hivatalos császári vizsgálóbizottság okmányai szerint is békés volt az ellenállás, a székelyek fegyvert sem használtak. Siskovicz mégis támadásként értelmezte a nagyszámú háromszéki csoport érkezését és elrendelte, hogy két ágyúval, harminc huszárral, másfél század vértessel és az Okkeli-ezred négy századával vegye körül Madéfalvát és kíméletlenül verje szét a lázongókat.

 

1764. január 7-én, Vízkereszt utáni hajnalon, -akárcsak később Nagyenyeden- vad ágyútűzzel indított támadásban mintegy 400 embert, köztük ártatlan gyermekeket és asszonyokat mészároltak le. Ezt követően elfogták a székelyek vezetőit és bűnvizsgáló bizottságot hoztak létre. A mészárlás és az erőszakos katonasorozás következtében kezdődött meg a székelyek kivándorlása Moldvába, ahol elrejtőzve megélhetést találtak a már évszázadok óta ott élő csángó testvéreik falvaiban. 1774-ben Bukovina a török fennhatóság alól osztrák kéz alá került. Hadik András gróf közbenjárására megkegyelmeztek a székelyeknek, és behívták őket az újonnan megszervezett, elnéptelenedett tartományba, ahol megalapították falvaikat. Az alapított falvak: Hadikfalva (1764), Istensegíts és Fogadjisten (1776), Józseffalva (1785), Andrásfalva (1786), későbbiekben innen rajzottak szét a bukovinai székelyek szerte a nagyvilágba.

 

madefalva

Andezit obeliszk, kitárt szárnyú turulmadárral a székely vértanúk emlékére 

 

Böjte Péter elbeszélésében így emlékezik meg a madéfalvi veszedelemről:


"Mária Terézia azt akarta, hogy a székelyek álljanak az osztrák élire,

menjenek a határokra s álljanak őrséget, mert erőst jó katonák vótak.
De azok nem vállolták! Azok nem. Inkább abba a nagy hidegbe béhuzakodtak a szalonkai erdőbe. Egy reggel a Bukov katanái rejamentek a falukra s az asszonyokat s a kicsi gyermekeket kihajtották az emberek után. Hogy futtak azok szegények, s hogy sírtak!
Amikor az öregebbek s a kicsikék, akik gyengébbecskék vótak, kezdtek posztulni, akkor ők mind béhuzakodtak Madéfalvára. Az eppe Vízkereszt előtt való nap vót. Januárnak hetedikjén virradatkor, a katanaság rejik ment. ágyúkval mind esszelövöldözték a falut. Aki futott, kardokval mind levágták. átkozottak legyenek még haló porikban es!"

 

A székelység nem felejtette el vértanúit, 1899-ben Csík-Madéfalván hatalmas kőoszlopot állított, amelynek tetejére kitárt szárnyú turulmadarat helyezett. Az emlékoszlop tetején lévő turulmadár Köllő Miklós székely szobrászművész munkája. Az andezit kőpiramis alján lévő márványtáblán a SICVLICIDIVM szó olvasható. A sors különös rejtélye, hogy a szó betűinek római számértékének összege éppen 1764-et, a madéfalvi veszedelem esztendejét adja. S mivel a január 7-én történtek következtében jött létre a bukovinai székelyek nemzetsége ezt a napot a bukovinai székelyek születésnapjaként tartják számon.

 

Hivatalosan az emlékművet 1905. október 8-án avatták fel. Az emlékmű ma is Madéfalva és a magyar nemzet gyakran látogatott emlékhelye, márványtábláján az alábbi felirat olvasható:

 

SICULICIDIUM

1764. jan. 07.

A határőrség erőszakos szervezésekor
Mádéfalva határában
1764. jan. 7-én hajnalban
a császári katonaság által védtelenül lekaszabolt
Csík és Háromszéki
200 székely vértanú emlékére,
kik az ősi szabadságért vérzettek el.
Emelte az utódok hálás kegyelete.
1899

Székelynép! Itt hullott őseidnek vére
Kiket zsarnok önkény bosszus karja ére.
Midőn alkotmányos szabadságod védték,
Szörnyűkép olták ki sok ártatlan éltét.
De bár elvesztek ők ádáz fegyver alatt,
Emlékök nem vész el, örökre fenmarad.
Mert hű kegyeletben megtartod őseid,
Így él majd emlékök időtlen ideig!