Szent-IstvanCsodák I. István temetése és szentté avatása körül.  

I. László lovagkirály ösztönzésére, 1083-ban történtek meg az első magyarországi szentté avatások. Először a két zobori remetét,

Andrást és Benedeket, tíz nappal később, július 26-án Gellért püspököt, augusztus 20-án I. Istvánt és végül november 5-én fiát, Imre herceget avatták szentté. László pápai legátust hívott az országba, hogy a magyar szentek tiszteletét az egész katolikus egyházban elismerjék és elterjesszék.

 

A szent király halálának napjára, 1083. augusztus 15.-re hívta össze László az ország nagyjait. A tiszteletet kezdeményező népet nem kellett hívnia, az magától is ott volt évről évre ezen a napon, ugyanis Fehérváron, István temetkezési helyén évek óta csodálatos gyógyulások történtek:


„Nagy sírás támadt övéi közt, nagy öröm az angyalok közt, de ez a sírás később mind az életben levőknek, mind a majdan születőknek örökké való vígságára változott. Gyásztisztességére Pannónia minden tájáról összesereglettek, a királyi székhelyre, azaz Fehérvárra vitték el a testet, s minthogy a tőle épített egyház a Szentséges Szűz tiszteletére még nem volt felszentelve, tanácsot tartván a főpapok, azt határozták, hogy szenteljék fel előbb a bazilikát, a testet a földnek csak azután adják át. A felszentelés ünnepségét megtartván, szent testét az épület közepén fehér márványból faragott szarkofágba helyezték, ahol érdemeiért az Úr több éven át sok kórságban senyvedőnek, lázbetegnek, sanyargatását s nyomorúságát kiáltozónak, törvény alatt görnyedőnek számtalan jótéteményét tanúsította. Sűrűn hallották az angyalok énekének dallamát éjjelente, még sűrűbben szállongott a templom hajóiban a legkellemesebb illat édessége.” (Hartvik püspök legendája)

 

A szentté avatási ceremónia része volt a sír felnyitása, melyet minden bizonnyal azért végeztek, hogy meggyőződjenek a test "romlatlanságáról". Amikor hozzáláttak az ünnepi aktushoz, három napon át hiába próbálkoztak, a sír márvány fedelét nem bírták helyéről kimozdítani. Ekkor egy bakonysomlyói apáca, “égi kinyilatkoztatásban részesülvén”, felkereste a királyt, s közölte vele, hogy kudarcuk oka a testvérháború, s az, hogy ennek eredményeként László fogságban tartotta unokatestvérét, Salamont aki törvényesen megkoronázott király volt. Közölte, hogy addig nem tudják felemelni a testet, míg Salamon vissza nem nyeri szabadságát. László teljesítette az isteni kívánságot, szabadon engedte Salamont, majd megismételtette a három napos böjtöt. Ezután újfent nekikezdtek az ünnepi aktusnak és most könnyedén felemelték a sír hatalmas fedőlapját:

 

„Hogy megvirradt Isten szentséges szülőanyja, Mária mennybevitele után az ötödik nap, összegyűlt a templomban a király a főemberekkel, a papság a főpapokkal; először gyászmisét mondtak, majd elmozdítva a padlóból kiemelkedő márványtáblát, végül is lementek a koporsóig, s annak felnyitásakor az édes illat oly hévsége árasztott el minden jelenlevőt, hogy azt hitték, az Úr paradicsomi gyönyöreinek közepébe ragadtattak. Maga a koporsó színültig volt kissé vöröslő, szinte olajjal kevert vízzel. … De csodálatosképpen minél több folyadékot mertek ki, annál több áradt helyébe s töltötte meg a koporsót. Látva a csodát, a kimert vizet visszaöntötték a helyére, de a visszazúdítással sem telt meg jobban a koporsó.” ( Hartvik püspök legendája)

 

A sír felnyitása után folytatódtak a csodák, súlyos betegek tömegei nyerték vissza egészségüket Szent István király közbenjárásának köszönhetően:

 
"A vakok visszakapták szemük világát, a sánták lábuk szilárdságát, a poklosok tiszta bőrüket, az inaszakadtak épségüket; bármiféle baj lakozott bárkiben, gyógyulást érdemelt. Felemelték a felbecsülhetetlen értékű terhet, hálát adtak a mindenható Istennek, elvitték, s ezüsttartóba zárván, reá pecsétet ütöttek.” (Szent István Kis legendája)

 

1083. augusztus 20-án megtörtént I. István szentté avatása, testét míves ezüstládába zárták és az általa Fehérváron emelt, „örökké Szűz tiszteletére és nevére” szentelt székesegyház oltárára helyezték.

 

Kapcsolódó cikkek:

Szent Istvánra emlékeznek

Szent László király