remenyik sandor 2

Magyarok mindenütt a végeken,
E csikorgó, vad téli éjeken,


Kiknek nincs takarótok, vértetek:
A csillagokra gyakran nézzetek!


Úgy nézzetek a csillagokra, bátor
Szívvel, mint hajdan a rab prédikátor


Kemény gályapadon, láncok között. -
Mert íme, nincs már, ami összeköt

 

Egymással minket, csak a csillagok.
                                     Fényök, mint Etelközben, úgy ragyog.

 

                                     De ködön át, de szemfödélen át,
                                     Vajjon ma merre mutat új hazát?


                                     Magyarok, mindenütt a végeken,
                                     Posta nem jár a téli éjeken,


                                     Levél nem száll kedvestől kedvesig,
                                     Ércdrótok a hírt nem rezegtetik:


                                     Élünk-e még, vagy sírban pihenünk? -
                                     Csak a csillagos ég közös velünk.


                                     Az ezerévnél ősibb csillagok,
                                     Mint Etelközben, fényök úgy ragyog.


                                     Fenn a Fiastyúk őrzi fiait:
                                     Mi nagybeteg anyánk virrasztjuk itt.


                                     Magyarok, kiknek nincsen vértetek,
                                     A csillagokra gyakran nézzetek!


                                     Egy csillagra nézünk mi mind, merőn,
                                     Keleten, délen, völgyben, bérctetőn.


                                     És érezze, ki rokonához vágyik:
                                     Ezer mérföldről azt nézi a másik.


                                     Ha elvész, összeomlik itt a hon:
                                     Találkozunk azon a csillagon.


                                     1919. február 8.