arany  janos 2Legenda.

Monda Lajos a nagy király:
Eredj szolgám, Laczfi Endre,
Küldj parancsot, mint a villám,
Köss nehéz szablyát övedre:
A tatártól nagy veszélyben
Forog Moldva, ez a véghely:
A tatárra veled menjen
Tízezernyi lófő székely. 

 

  

 

  Kél Budáról Laczfi Endre,

  Veszi útját Nagy-Váradnak;
  Kölestermő Kunság földén
  Jó csatlósi áthaladnak;
  Várad kövecses utcáin
  Lovuk acél körme csattog,
  Messzefénylik a sok fegyver,
  Messzedöng a föld alattok.

 

  Hallja László a templomban
  Körösvíznek partja mellett;
  Visszatér szemébe a fény,
  Kebelébe a lehellet;
  Koporsója kőfedelét
  Nyomja szinte három század:
  Ideje már egy kevéssé
  Szellőztetni a szűk házat.

 

  Köti kardját tűszöjére
  S fogja a nagy csatabárdot,
  Mellyel egykor napkeleten
  A pogánynak annyit ártott;
  Félrebillent koronáját
  Halántékin igazítja;
  - Éjféltájban lehetett már -
  A vasajtót feltaszítja.

 

  És megindul, ki a térre;
  És irányát vészi jobbra,
  Hol magasan felsötétlik
  Ércbül öntött lovagszobra;
  Távolról megérzi a mén,
  Tombol, nyerít, úgy köszönti:
  Megrázkódik a nagy ércló
  S érclovagját földre dönti.

 

  Harci vágytól féke habzik,
  Kapál, nyihog, lángot fúvall;
  László a nyeregbe zörren
  S jelt ad éles sarkantyúval;
  Messze a magas talapról,
  A kőlábról messze szöktet;
  Hegyen-völgyön viszi a ló
  A már rég elköltözöttet.

 

  Egy ugrás a Kalvária
  És kilenc a Királyhágó;
  Hallja körme csattogását
  A vad székely és a csángó:
  Ám a lovat és lovagját
  Élő ember nem láthatja,
  Csodálatos! - de csodákat
  Szül az Isten akaratja. -

 

  Három teljes álló napig
  Vívott a pogánnyal Laczfi;
  Nem hiányzott a székely szív,
  De kevés a székely harcfi
  Míg a tatár - több mint polyva,
  Vagy mint a puszták fövénye -
  Sivalkodik, nyilát szórja,
  Besötétül a nap fénye.

 

  Már a székely alig győzi,
  Már veszélyben a nagy zászló,
  De fölharsog a kiáltás:
  "Uram Isten és Szent László!"
  Mint oroszlán, ví a székely,
  Megszorítva, nem megtörve...
  Most a bércen láthatatlan
  Csattog a nagy ércló körme.

 

  "Ide, ide jó vitézek!"
  Gyüjti népét Laczfi Endre:
  Hát egyszer csak vad futással
  Bomlik a pogányság rende;
  Nagy tolongásnak miatta
  Szinte már a föld is rendül;
  Sok megállván mint egy bálvány,
  Leragad a félelemtül.

 

  Sokat elüt gyors futtában
  A repülő kurta csákány;
  Sok ki nem mozdul helyéből
  Maga rab lesz, lova zsákmány.
  Foglyul esett a vezér is
  Atlamos, de gyalázatja
  (Nehéz sebben vére elfoly)
  Életét meg nem válthatja.

 

  Fel, Budára, Laczfi Endre
  Számos hadifoglyot indít;
  Annyi préda, annyi zászló
  Ritka helyen esik, mint itt.
  Rabkötélen a tatárság
  Félelemtül még mind reszket.
  És vezeklik és ohajtja
  Fölvenni a szent keresztet.

 

  Hogy elértek Nagy-Váraddá,
  - Vala épen László napja -
  Keresztvízre áll a vad faj,
  Laczfi lévén keresztapja.
  Összegyűl a tenger néző
  Hinni a csodába, melyet
  Egy elaggott, sírba hajlott
  Ősz tatárnak nyelve hirdet:

 

  "Nem a székely, nem is Laczfi,
  Kit Isten soká megtartson;
  Hanem az a: László! László!
  A győzött le minket harcon:
  A hívásra ő jelent meg,
  Vállal magasb mindeneknél
  Sem azelőtt, sem azóta
  Nem láttuk azt a seregnél.

 

  Nagy lovon ült a nagy férfi,
  Arca rettentő, felséges;
  Korona volt a fejében
  Sár-aranyból, kővel ékes;
  Jobb kezében, mint a villám
  Forgolódott csatabárdja:
  Nincs halandó, földi gyarló
  Féreg, aki azt bevárja.

 

  Mert nem volt az földi ember,
  Egy azokból, kik most élnek:
  Feje fölött szűz alakja
  Látszott ékes nőszemélynek;
  Koronája napsugárból,
  Oly tündöklő, oly világos! -"
  Monda a nép: az Szent-László,
  És a Szűz, a Boldogságos.

 

  S az öreg tatár beszédét,
  Noha kétség nincs felőle;
  Bizonyítá a templomnak
  Egy nem szavajátszó őre:
  Hogy három nap a sirboltban
  Lászlót hiába kereste;
  Negyednapra átizzadva
  Találtatott boldog teste.

 

  (1853. szeptember 19.)

 

Kapcsolódó cikkek:

Arany János

Szent László király

Szent László legyőzi a tatárokat

Szent László emlékhely a Pogány-havason

Szent Piroska