anyanyelv 1A magyar nyelv hete. 

Anyanyelvünknek hazánkban 1967 óta van ünnepe, mely először budapesti rendezvényként indult, a TIT (Tudományos Ismeretterjesztő Társulat) égisze alatt. Akik akkor útjára indították a rendezvényt, még egyáltalán nem reménykedtek abban, hogy ebből valamikor országos mozgalom lesz.

 

 

Céljuk csupán az volt, hogy legyen Budapesten egy olyan előadás-sorozat, melynek egy héten át fő témája legnagyobb nemzeti kincsünk, az édes anyanyelvünk. Nos, az előadás-sorozat gyorsan „kinőtte” magát, elhagyta a fővárost, és sikeres, népszerű országos körutakat tett meg. Pl. 1986-ban, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei rendezvények színhelyein – csak ebben a megyében – 473 előadás hangzott el a magyar nyelv hetén. 1989 után kissé módosult a helyzet, ugyanis megalakult az Anyanyelvápolók Szövetsége, amely azóta karöltve a TIT-tel, - közösen szervezi meg a magyar nyelv hetét. A anyanyelv ünnepének minden évben van egy központi témája, mely az idén a „Tükör vagy minta-e a médianyelv ma, 2013-ban?” címet kapta. A rendezvény ünnepélyes megnyitója a Petőfi Irodalmi Múzeum dísztermében volt, 2013. április 23.-án. Hogyan hat a média a magyar nyelvre, és lehet-e szabályokkal befolyásolni a médianyelvet? Érdekes és fontos téma, vajon mire jutnak nyelvészeink? Elgondolkodtam a témakörön, és gondolataim visszarepítettek a régmúlt időkbe, melyeknek legnagyobb titkát őrzi, a:

 

Tatárlakai lelet

A világ ma ismert legrégibb írásos emlékét az erdélyi Tatárlakán találták 1961-ben. Ezek, a helyi agyagból kiégetett írásos agyagtáblácskák, 26 agyagszobrocska társaságában kerültek elő, és a régi magyar írás jeleit tartalmazzák. A rádióizotópos vizsgálatok szerint, a leletek kb. 7 ezer évesek, erről a hivatalos tudomány nem szívesen tesz említést. Elhallgatják továbbá azt is, hogy a korong mellett lévő két másik, téglalap alakú agyagtáblácska 1000-1500 évvel idősebb, mint a hasonló képjeleket tartalmazó sumér agyagtáblák, valamint azt is, hogy az azonos írásjelek alapján rokonság áll fenn a Kárpát-medencei és a sumér írásbeliség között. Oppert, Lenormant, Sayce, német, francia, angol nyelvészek állapították meg az 1800-as évek második felében, hogy a mai magyar nyelv a sumér nyelv egyenes ági leszármazottja. Sir Leonard Wolley szerint, a sumér nyelv 56 nyelvtani sajátosságából a magyar nyelvben 53 szerepel. Gondoljunk csak bele: hogy mit is jelent ez?!


A tatárlaki leleteken lévő írásjelek egy részét ma is ismerjük, rovásbetűknek mondjuk őket. A Föld legrégebbi írásának tárgyi emlékei ezek, és ugyan régóta nincsenek általános használatban, de a nép megőrizte őket, legtovább a Székelyföldön.

 

anyanyelv 2

A három tatárlaki agyagtábla.

 

A 18. század végén egy német gondolkodó, Herder azt jövendölte, hogy a szláv, német és román nyelvek közé ékelődött magyar ki fog veszni a világból. Kosztolányi Dezső, több nyelven értő költő és író, egy bő évszázaddal később így válaszolt erre: „Veszedelmes dolog jósolgatni, azonban mi már megszoktuk az ilyen haláljóslatokat is, s bizonyos edzettséggel nézünk vele farkasszemet. Parasztjaink azt tartják, hogy akinek holt hírét költik, az sokáig él. Úgy látszik, ez a népekre és nyelvekre is áll …”

 

A 20. század elején ismét megszólalt a magyarságra nagy és végzetes veszélyt jelző figyelmeztetés, amely már egy megvalósítandó nemzetirtást idéz elénk, ezúttal Tolnai Vilmos tollából:
"Vedd el a nemzet nyelvét, s a nemzet megszűnt az lenni, ami volt: nyom nélkül elenyészik, beleolvad, belehal az őt környező népek tengerébe."
Mintha csak egy receptet mondott volna, amit napjainkra már csaknem teljes egészében megvalósítottak.

 

A korábbi évszázadokban több külföldi tudós, politikus, művész vagy irodalmár, és igaz magyar mondott dicsérő vagy aggódást kifejező véleményt nyelvünkről. Sajnos ezeket az utóbbi hatvan évben (mindmáig) elfelejtették velünk tudatni, - csakúgy az iskolákban, mint más egyéb kulturális eseményeken. Ezt pótolván, álljon itt néhány régi vélemény anyanyelvünkről. Nekünk, magyaroknak - akármelyik sarkában is élünk ennek a nagyvilágnak - a magyar nyelv a lelkünk erejét, egészségét és békéjét, valamint azt az összetartozást jelenti, amely számunkra létfontosságú, felbecsülhetetlen érték. Ez most megmaradásunk legfőbb záloga! Figyeljünk rá!

 

Széchenyi István a Hitel című művében írta:
"Az egészséges nemzetiségnek ... egy főkísérője a nemzeti nyelv, mert míg az fennmarad, a nemzet is él, bármi sínlődve is sokszor ... , de ha az egyszer elnémul, akkor csak gyászfűzt terem a hon, mely a voltakért szomorúan eregeti földre ... lombjait."

 

Sir John Bowring 1830-ban egy antológiát, pontosabban egy magyar verses kötetet adott ki angol fordításban, melynek az előszavában a következőket írta:
"A magyar nyelv messze áll, magában. Egészen sajátos módon fejlődik és szerkezete oly időkre nyúlik vissza, mikor a legtöbb most élő európai nyelv még nem is létezett.”

 

Chevalier de Berris (1717-1865) francia nemes ezt írt a magyar nyelvről:
„Egészen különös ez a nyelv, kissé talán nehéz is. De mindevvel nem törődve, megtanultam, mert jól csengő. Az általam ismert nyelvek közül a legszebbnek és legtisztábbnak tartom. Különösen, ha egy hölgyet hall beszélni az ember, akkor vele együtt a nyelvbe is bele kell szeretni.”

 

Machik, a zágrábi egyetem magyarbarát tanára, 1842-ben zenének mondta a magyar nyelvet:
„Bizonyára, ki csak hallja, ha nem is érti, lágy hömpölygését, fenséges zengését, erőteljes hangját, vágyat érez, hogy megértse”.

 

Brockhaus Lexikonában (amely Németországban készült, 1796-tól 1898-ig) ez olvasható a magyar nyelvről:
„A magán- és mássalhangzók szép aránya, a hangok finom árnyalása, minden szótag egyenletes és tökéletes képzése és a magánhangzó-illeszkedés harmóniája pompássá és férfiassá teszik ezt a nyelvet.”

 

anyanyelv 1

Rovás betűkészlet.

 

Most pedig következzék két olyan egymástól különböző hangvételű, ám megszívlelendő, és sajnos mindmáig érvényes idézet, amelyeket olyan emberek fogalmaztak meg, akiket büszkén vállalhatunk példaképül:

"Tanítottuk-e iskoláinkban a nyelvet úgy, amint kellene? Érettségivel, tanári oklevéllel eresztettünk rá a magyar életre olyanokat, akiknek nyelvismerete fogyatékos, kiejtése rossz, gondolkodása a nyelv szellemétől idegen. Ha csak feleannyi gondot fordítottunk volna anyanyelvünk tanítására, mint az idegen nyelvekére, nem jutottunk volna ennyire. ... Mindenkibe bele kell nevelni a nyelv sorsa iránti érdeklődést, a saját beszéde-írásáért való felelősséget. ... kell mindenekelőtt az írók tudatos közreműködése. Olyan íróké, akik minden leírt szavukért érzik, vállalják a felelősséget, akik hajlandók egészen megtanulni magyarul, hogy a remek hangszert egész terjedelmében használhassák, ne csak egy-két szűk részletében."
Kodály Zoltán (1882-1967)

 

„Olyanok a szavak, mint a hírnökök: mindazt a jót vagy rosszat elbeszélik, ami ott honol az országban, ahonnét jöttek. Azonban megfüröszthetjük őket, ha fáradtan érkeznek; rendes ruhát adhatunk nekik, ha rongyosak; s jó ételt, ha a szolgálatban elszigorodnak. S főleg üzenhetünk általuk, hadd mondják meg, minden magyarnak, ahol szolgálatot hűséggel teljesítenek: becsüljetek meg minket, magyar szavakat, hogy egyértelmű és erős nemzeti lelkületet s igazságos magyar társadalmat tudjunk teremteni!”
Tamási Áron (1897-1966)

 

Bár a felsorolás végére tettem, de anyanyelvi büszkeségeink közé tartozik, hogy legrégebbi írásos emlékeink - A tihanyi alapító levél – 1055-ből és a Halotti beszéd 1192-ből - latin szövegébe ágyazott magyar nyelvű szövegrészek, még ma is olvashatók, érthetők. Sajnos, a nyugati típusú kereszténység elterjedésével, vagyis inkább annak drasztikus erőltetésével nagyon sokat ártottak a magyar nyelv ősi emlékeinek. Módszeresen irtották és tiltották a rovásírás összes létező formáját. Itt kell megemlítenem, hogy a Rákosi és Kádár rendszernek nevezett időszakban is hivatalosan engedélyezett módon élt az ősi rovásírás, mégpedig a Kisdobosok és Úttörők titkosírása formájában. Nyári táborokban ennek segítségével lehetett tájékozódni, üzenni egy-egy versenyen.

 

Mi is valójában a rovásírás? - „Az emberiség első ábécéje az összes ábécék anyja, a székely ábécé”. Bátorkodom feltenni a „költői” kérdést: ha, más népeknek lenne ilyen kincse, - hogyan viszonyulnának hozzá?

 

Magyarul mintegy tizennégy-tizenöt millióan beszélnek a Földön. Ez nem sok, de nem is kevés. A világon több ezer élő nyelv van. Ha azt nézzük, hogy a világon hányan beszélik nyelvünket, akkor - a nehezen pontosítható, változó adatok szerint - körülbelül a hatvanadik helyet foglaljuk el. Európában a tizenkettedik helyen vagyunk. A kilencvenes évek adatai szerint, a világ egyetemein huszonhárom országban, hetvennyolc egyetemen oktatták a magyar nyelvet. Ez utóbbi adatok egyáltalán nem azt bizonyítják, hogy olyan semminő nyelvünk van, amelynek nincs létjogosultsága, netán kihalásra ítéltetett. Csak be kellene tartani/tartatni a szabályokat, - és a tisztaságára kellene jobban vigyáznunk!

 

Remélem, az idei anyanyelvi konferenciák tudós felszólalói is erre gondoltak, amikor a média nyelvét állították témakörük középpontjába!

 

Csabainé Cser Katalin