haaz rezso onarckepA múzeumalapító Haáz Rezső néprajzos munkássága.

131 évvel ezelőtt, 1883. augusztus 12-én, a felvidéki Szepesbélán született Haáz Rezső néprajzkutató, pedagógus, a székelyudvarhelyi múzeum alapítója. Iskoláit Késmárkon és Iglón végezte, majd 1906-ban a budapesti képzőművészeti főiskolán szerzett rajztanári képesítést. 1906-27-ig Székelyudvarhelyen a Református Kollégiumban, majd 1927-45-ig a Református Tanítóképző Intézetben tanár, 1946-48-ig a kollégium fiúgimnáziumának igazgatója volt. Diákjai segítségével évtizedek alatt összegyűjtötte és iskolamúzeumi gyűjteménnyé rendezte Udvarhely vidéke tárgyi néprajzi anyagát. Ez a gyűjtemény lett az alapja Székelyudvarhely Múzeumának, melynek 1948-ban megszervezője és első igazgatója lett.

 

 

Székelyudvarhely közgyűjteménye az egykori református gimnázium iskolamúzeumának gyarapítása révén igen gazdag műtárgyállománnyá fejlődött. Néhány tárgy jelenlegi birtoklása folytonosságot képez az (1797-es) első Protokollumba rögzített kis régiségtár és a jelenlegi múzeumi gyűjtemény között. Valós számszerű gyarapodásról azonban a XX. század első negyedétől beszélhetünk, amikor pedagógusi tevékenysége mellett Haáz Rezső gimnáziumi rajztanár intenzív néprajzi gyűjtésbe kezdett.

 

A kor szellemiségéhez hűen, igyekezett begyűjteni, rendszerezni a falusi közösségek hiteles tárgyi és szellemi hagyatékát, s mivel ezeket közkincsnek tekintette, törekvései a nyilvános kiállítás-szervezésre is kiterjedtek. Önzetlen tevékenysége elismeréseként, 1994-től a városi múzeum felvette „megalapozójának” nevét, s ezáltal méltó elégtétellel adóztak emlékének. S tesszük ezt ma is, hiszen a 2008-as év Haáz Rezső születésének 125., halálának pedig 50. évfordulója.

 

Az 1900-as évek első évtizede már a lázas gyűjtések munkájával telt. Viski Károly etnográfussal és Hoffer Andrással rendszeres falujáró utakat szerveztek. A korabeli beszámolók gyakran felemlegették a „faluzó triászt” is, melynek tagja volt Nyirő József író, Kovács István fényképész és természetesen Haáz Rezső. Arról is értesülhettünk, hogy a hétvégi vagy szünidős otthontartózkodásról tárgyakkal visszatérő diákokat az osztályzat révén ösztönözte további gyűjtésekre. A célirányos gyűjtőtevékenység hozadékaként 1912-ben a nyilvántartott tárgyak száma meghaladta az ezret, egy évvel később már a látogatók számára is megnyitotta a négy terembe berendezett gyűjteményt. Valójában ettől az időponttól kezdődőleg tarthatjuk számon a város első nyilvános múzeumát.

 

Haáz Rezső néprajzos munkássága azonban nem merült ki csupán a tárgyállomány gyarapításában.

A gyűjtemény darabjait igyekezett beazonosítani, tárgykartonokon rögzíteni, némelyiküket pedig rajz formájában is dokumentálta. Alapos szakirodalmi ismeretek és kellő tereptapasztalat birtokában forrásértékű etnográfiai közlésekre is vállalkozott. Tizenkét néprajzi tárgyú publikációjáról van tudomásunk, melyek egy részét korabeli tanulmánykötetekben vagy periodikákban tette közzé, mások viszont kéziratos formában maradtak fenn – mígnem 1994-ben a múzeum gyűjteményes kötetbe foglalta az addig kiadatlan írásait is.

 

haaz marefalva

Máréfalva. Haáz Rezső festménye 

 

Egyrészt a polgárosodás útjára lépett udvarhelyszéki falvak reprezentatív tárgyainak forma- és mintakincsét, illetve az ezekhez társuló technológiai folyamatokat rögzítette, másfelől pedig az életmódváltásból fakadó „értékvesztést” emelte ki. Szakszerű látásmódjáról tanúskodik azon felismerés, miszerint a népművészetet történelmi terméknek kell tekinteni, ezért a kézműves termelés aktualizálását, háziiparrá fejlesztését hangsúlyozta. Tematika szerinti rendszerezés alapján, közlései közül elkülöníthetők azon szövegek, amelyek valamely tárgy vagy tárgycsoport ismertetése céljából íródtak – ezek pozitivista stílusú leíró jelleget öltenek; valamint azon írásai, melyek kiválóan tükrözik a népművészetről és falusi életmódról formált véleményét, gondolkodásmódját – ezeket elméleti kérdésfelvetés jellemzi.

 

Az első kategóriába sorolható cikkek terjedelme a feldolgozásra kerülő témák függvényében váltakozó.

A székely ványoló címmel közreadott írás egy múltbeli foglalkozás szakszerű ismertetésére koncentrál.

A kétszáz éves folytonosságra visszatekintő ványoló tevékenységét esettanulmány formájában ismerteti, s közben rögzíti a legapróbb technológiai részleteket is. Hasonló pontossággal készítette el "Az udvarhelyszéki székely szekér" című tanulmányát, amelyben a szekértípusokra, ezek rendeltetésére és előállítási módjukra helyezi a hangsúlyt. Hasonló témakörbe sorolhatók A lakodalmi prémes (vagy perémes) és A húsvéti tojásról című, rövidebb terjedelmű cikkei is. Az első (Siklódi Pál társszerzővel összeállított) írás egy kalácstésztából készített sütemény előállítási módját, illetve az ehhez társított közösségi eseményeket vázolja. Ez esetben az olvasóban joggal fogalmazódhat meg hiányérzet, hiszen a diskurzus tárgya nincs térben és időben behatárolva. A hímes tojásokról szóló rövid összegző írását pesszimista hangvétel jellemzi. Hangsúlyozza, hogy a díszítőgyakorlat nagyon visszaszorult, s már kevesen ismerik a hagyományosnak minősíthető mintatípusokat.

 

 haaz 1haaz 2haaz 4

 Hagyományos székely népviseletek. Haáz Rezső grafikái

Kecset-Kisfalud, Gyulakuta-Siklód, Lővéte

 

Haáz Rezső külön érzékenységet tanúsított a hagyományos öltözködés iránt. Több írásában, számtalan előadásában azon közösségi események mellett érvelt, amelyek alkalmával feleleveníthető a népviselet. Leányaink nemzeti viselete című írása ugyanezen törekvés jegyében született, (szinte) propagandisztikus alkalmakat ajánlva, amelyeken a lányok viseletbe mutatkozzanak. A saját maga rajzolt és színezett viseletmintákat alapos terepkutatás előzte meg, szerencsés esetben pedig közlésekbe formálta tapasztalatait. Egy székely falu öltözete címmel írta meg egyik legmegalapozottabb tanulmányát, részletezve a lövétei viselet számos szegmensét. Előbb a férfi ruházatot, majd a női viseletet ismertette, s ugyanakkor kitért a menyasszonyi és halotti ruházatra, s nem utolsó sorban a gyerekek öltözetére.

 

A népművészetre reflektáló írásai az 1994-es gyűjteményes kötet szerkesztéséig kéziratos formában maradtak. Legtöbbjüket nem publikálás céljával készítette elő, hanem elhangzott előadásainak kéziratos változatai. Ilyen tekintetben érdeme igencsak kimagasló, hiszen minimális szöveggondozással lehetett megjelentetni ezeket. Az Udvarhelyszéki népművészetről, A székely népművészetről és A székelység néprajzáról cikkek hasonló tematikában íródtak. Jellemző vonásként említhető, hogy a székely kultúrát mitikus távlatba helyezi, s ennek érdemeit messzemenően elkülöníti a környező népcsoportok értékeitől. Sajátos előadásmódot választva, diskurzusát egy virtuális székely faluközösség szintjén kezdi, majd csomópontokat jelölve ki közelít valamely tárgyi örökséghez: templom, székelykapu, székely ház, népviselet, textíliák stb. A tárgyalkotás múltjáról és jövőbeli lehetőségeiről további két szövegében értekezik: A háziipar és a népművészet, Háziipari törekvések a Székelyföldön. Ez utóbbi két cikke jelen körülmények között is időszerű, s olvasásra érdemes, hiszen szakszerűen vázolja a háziipari termékek és népművészeti alkotások közötti különbségeket, s találóan fogalmazza meg azt, amit napjaink „népművelői” nem ismernek fel: „amiket most a mi népművészetünkről jót és szépet hallottunk, az arra a népművészetre értendő, amely csak volt, amelynek ma már legfennebb a roncsait ha láthatjuk”.

 

Végül fontos megemlíteni A kollégium néprajzi gyűjteménye című cikkét, amely – tartalmából fakadóan – nemcsak múzeumtörténeti, hanem néprajzi szempontból is forrásértékű. Haáz Rezső néprajzi munkásságának elemzésekor azt sem téveszthetjük szem elől, hogy közléseit minden esetben saját rajzaival illusztrálta, sőt Viski Károly és Györffy István több székelyföldi tematikájú írásaikat alapozták a székelyudvarhelyi múzeumalapító kutatásaira, valamint előszeretettel használták szakszerű illusztrációit.

 

Miklós Zoltán
Megjelent a Hargita megyei Hagyományőrzési Forrásközpont, Örökségünk című lap 2008/4. számában.

Miklós Zoltán engedélyével, aki jelenleg a székelyudvarhelyi Haáz Rezső múzeum igazgatója.