karacsonyfaJézus Urunk születésének ünnepe. 

Karácsony a téli napforduló ősi ünnepe, a kereszténységben Jézus Krisztus földi születésének emléknapja, az öröm és a békesség, a család és a gyermekség, az otthon és a szülőföld, az életet adó fény megszületésének ünnepe. A világosság győzelme a sötétség fölött.

 

"Mit látol a fényös Napon, 

Ehun gyün a fényös Jézus..."

 

A hajdan volt ember hitte, hogy minden karácsonyon a téli napfordulat csuda-idején újra megszületik Jézus. Énekes rítusok garmadával készítette lelke sárarany szalma-jászlát, hogy karácsonykor éjféli mise után a házi oltárnak elkészített áldozati asztal kérül elimádkozhassa:

"Begyütt a jézus a házamba, Házam közepén megálla." Mert benne született meg minden esztendőben a Nap, aki számára Jézust jelentette. Egész élete , régi imádságai tanúskodnak erről. Ahány tája van ennek a hazának, annyiféle módon szólt a tartalmában ugyanaz: Nap és a közénk született Jézus misztikus egybetartozása.

 

A karácsonyfa a tizenkilencedik században polgárházakba érkezett jövevény. Ebben a században fokozatosan terjed el állítása falvainkban, rendszerint almával és aranyozott dióval ékesítik, és a mestergerendáról függ alá. Horgoson régen koronafát állítottak, amely glédics (gledicia) ágából készült. Töviseit színes papírral csavarták be, kettőt-hármat összekötöttek vagy átfogtak egy negyedikkel. Virágcserépbe ültették, tüskéire almát és aranyozott diót tűztek. Országszerte az ünnepi asztal éke a Luca-napkor sarjasztott búza volt, közepén a szentelt gyertyával. A karácsonyi asztal, csakúgy mint a székely kántáló ének a kettős évkezdetre utalt. Rendszerint három terítővel takarták le az asztalt, mindhármat advent csöndjében szőtték és hímezték, a születés-varázslás mágikus időszakában. Közepére a lucabúza került, mellé az elmúlt esztendő terményeiből tettek, az asztal alá búzaszalma került, s az ekevas. A szalma a születést jelölte, a lucabúza a húsvéti mezőt, a gyertya Jézus áldozatát, a minden- jóságot.

 

Karácsony ünnepét betlehemezés, szentcsalád-járás, "bő-kovács" játék vezette be az advent fontos tartozékaként. Hegyhátvidéken napfordulati pásztortáncot jártak a betlehem körül. A Szeged alsóvárosi templomba a századfordulón még az éjféli misére dudaszóval pásztorok vonultak be, ketten közülük gedát és bárányt hoztak, s adtak át a miséző papnak, s a jószágok átadását napfordulati tánc követte, amelyet mindenki járt, s dudaszó kísért. A betlehemezők az angyalok és Mária is, legények voltak általában, de Mezőkövesden lányok adták elő a játékot.

 

Regoles

Regősök

 

Éjféli misénél beharangozás előtt a régi ember nem lépett be a templomba, a falu elhalt papja misézett ott a lelkeknek (az ország számos vidékén a karácsonyi asztalon az elhunyt hozzátartozók is terítéket kaptak ). Kint nézte a pásztorok zajkeltését, az ostorpattogás, kolompolás látványával és hangjával az ő lelkét is tisztította. Beharangozás után a templomban a legények diót szórtak az oltárhoz tartó pap elé. A templomban a lucaszékről ilyenkor láthatták a pap szoknyája után kapkodó ördögöt vagy boszorkányt. Az éjféli mise Úr-felmutatatása alatt az istállókat, amelyekben friss búzaszalmán állt a jószág, égi fény töltötte be, s a barmok megszólaltak, a család jövő évi sorsáról beszéltek, ha a mágikus percben szénát adtak a lónak, az táltossá válhatott. A kutak, források és a patakok vize egyetlen pillanatra borrá vagy aranyos vízzé változott, s aki ezt a pillanatot eltalálta, egészséget, szépséget ihatott belőle. Ebben merítették meg azokat az almákat is, amelyek közül egy-egy a karácsonyi asztalra, mosdóvízbe (erről mosakodtak vízkeresztig) és az állatok vizébe került. Az éjféli "misevégző" harangozással fejeződött be a napfordulás, a születés szent időszaka. Miséről hazamenet terítették meg a karácsonyi asztalt. Abroszának, amely Mária szűzi méhét idézi meg, a termékeny, istenszülő anyaméhet gyógyító és terményvarázsló ereje volt ( egyebek között ebből vetettek tavaszon és őszön ) és erőt kaptak azok a növények ( magok ) és gazdasági eszközök, amelyek az abroszra, illetve az asztal alá tettek. A karácsonyi asztal, a házi oltár a hálaadás és a könyörgés eszköze volt. A gazda ekkor, az asztal mellett szegte annyi részre az aranyosvízbe merített almát, ahányan az asztal mellett álltak, a Mindenséggel való együvé tartozás, a család összetartozásának jeleként. Az asztalra kerülő ételek egészség és szerencsejósló húsfélék, édesség és gyümölcsök voltak. Mielőtt evéshez láttak, a gazda a szoba négy sarkát búzaszemekkel szórta meg. De nem hiányozhatott az étkezésből a fokhagyma, a méz és a dió sem. Vacsora után gondosan összeszedték a morzsát: gonoszűző, betegséggyógyító és termésvarázsló szerepe jött. A tüzet reggelig táplálták, némely vidéken öreg fa tuskóját tették rá, a házi tűz, az ős ilyenkor panaszolta el, ha évközben szemetet tettek bele, vagy nem kapta meg az ételek " javát ".(Régebben étkezés előtt ételből, italból adtak a tűznek, a régi-régi áldozat emléke maradt fenn e szokásban). Kora reggel regősök járták végig az utakat, s köszöntő gyerekek, aztán szomszédok rokonok, komák. Székelyföldön "megénekelik" egymást a nagy család különvált tagjai, énekes köszöntővel keresik föl az "öreg" házát, s eljön ilyenkor a nagycsaládból haraggal kiszakadt is szeretteivel. A regősök csapata általában vízkeresztig járta a falut.

 

Az ember, mert hittel tette dolgát Isten kegyelméből a Szűz része lett, öle, méhe a születni készülő Fénynek, aki közel kétezer esztendővel ezelőtt Isten fiaként közénk jött, hogy életével "láttassa" a Törvényt, de aki a kezdetek óta létezik, s aki ma is, minden esztendőben karácsony éjfélén újra meg újra bennünk, Boldogasszonnyá változott népében világra szépül.

 

Molnár V. József

Megjelent az Arany Tarsoly magazin 2009. decemberi számában