fejfa madar fuzfaHol sírjaink domborulnak...

A temető szent hely. Ezt jelzi az is, hogy kerítéssel határolják: elválasztják a hétköznapi világtól. Évszázadokkal ezelőtt az emberek a templom köré, a templomkertbe (cinterem) temetkeztek. A sírkereszt, a fejfa mindig fából volt. Keresztet vagy szomorúfűzfát véstek rá, sokszor madárral.

Őseink hite szerint ugyanis lelkünk madárrá változik, amikor meghalunk.

A magyar ember régen nem tett követ a sírra, mert úgy tartották, azt a Lölkök útján cipelnie kell magával. A kő hideg, kemény, élettelen, s nem talál a magyar ember lelkével.

 

A sírra helyezett koszorú és virág sem magyar szokás, csak az 1800-as években terjedt el, német hatásra.

 

Régi fejfánk az emberalakot formázó gombfa, amely őseinknél az elhunyt ember szobra lehetett. A gombfáknak van feje, sapkája, kontya, bajusza, szája, nyaka, szíve, köldöke és lába. Ősi, Ázsiából hozott örökségünk ez. Ezeken a fákon külön jelzés mutatja az életkort és a nemet.

(Molnár V József nyomán)

 

fejfak erdely  kicsi

Erdélyi faragott főfák

 

Az erdélyi reformátusok ma is faragott főfát (fejfát) állítanak. Kopjafának csak a katona főfáját nevezték, mivel a katona kopjáját szúrták le sírhantjára. A főfáról leolvasható az elhunyt neme, kora s egyéb adatai. Olyan ez, mint egy személyi igazolvány. A fáról még az is leolvasható, hogy az embernek hány gyermeke volt. Ha a főfa tetején csillag vagy gomb van, akkor férfi vagy legény fekszik alatta, ha tulipán, akkor asszony vagy leány. A királyoknak koronás főfa járt. Kopja alakú a katonák főfája. Sok mindent megtudhatunk tehát az elhunytról, ha ránézünk főfájára.


A katolikusok keresztet állítottak a sírra. Mire a kereszt- vagy a főfa fája elkorhadt, addigra az akkor élők közül már senki sem ismerte az alatta fekvő embert személyesen. Ezeket a fejfákat Szent Iván napján (június 24-én) elégették a síron, hogy a halott lelke visszatérjen az Egek Urához.

 

szentegyhazi katolikus keresztek

Fa keresztek Szentegyháza katolikus temetőjében

(fotó: Gyenes Kálmán, A Székelyföld 2012 fotópályázatra nevezett kép)

 

A régi magyar temető vidám hely volt. Szépen ír erről a nagy erdélyi építész és író, Kós Károly:

 

„A mi temetőink nem bús-bánatos halotti házak, a mi temetőink nem halálra emlékeztetők, nem néznek az élőkre gödrös, halotti szemmel. A mi temetőink nem hirdetnek elmúlást, de életet, örökkévalót...

És nincs a világnak olyan vidám temetője, mint a miénknek. Az egész Havasalján ott a legtöbb és ott kaszálódik a legkövérebb széna. A cintermekben. Az udvarházak mellett öreg fekete fenyők állnak avagy hosszú komoly jegenyék, az udvarra hársat ültetünk vagy eperfát: de a cintermekbe gyümölcsfát, csupa-csupa termő nemes gyümölcsfát. Amikor a temető virágzik, ez a legszebb kertje a világnak, fehér és rózsaszínű minden fa, mintha hó lepné és véges-végig az egész cinterem földje csupa-csupa hófehér és rózsaszínű szagos virágszirom. Mintha minden ott nyugvó örökember feljárna május végén nászt ülni, mámoros illatosan hajnalos menyegzőt...

Halottaink fejéhez nem állítunk komoly keresztet, sem rideg márványt, mi régi harcos pogány-unokák csillagos, buzogányos fejfát tűzünk halottunk dombjára: selyemlobogósat szüzek sírjára, tollbokrétásat gyermekek fejéhez. És ahány fejfa, mind színesre festődik: szelíd párakékkel és csattanó pirossal íródik a faragott rím. És nem írjuk a fejfára, hogy: meghalt ekkor s ekkor; de komoly öreg betűkkel rárovódik az ősi írás: „Itt várja Jézusát...”

A mi temetőinknél nincs vidámabb kertje az Úristennek. A mi temetőinkbe nem halni mennek az emberek, csak stációt tartanak. Csak várják az eljövendő Jézust...”

 

reftemeto kicsi

Magyar temető


Régen sokszor mókás versikét írtak a főfára vagy az elhunyt rövid élet-történetét vésték rá:


„Háromszínű zászló alatt

Élte át a forradalmat

Farkas Péter megy vitézen,

S hetven évvel égbe mégyen.

Itten hagyva hat gyermeket

És unokát harmincegyet,

Szárharminchat holdnyi földet

S érte búsongó özvegyet.”

(Székely forradalmár sírja)


„Kocsis Máriának itt van a sírhalma,

Az utolsó napig ez lett a nyugalma.

Negyven esztendeig hív párjával éle,

Mennyei Jézushoz ismét visszatére.

Tizenhét gyermeket e világra hozott,

Ő az Isten előtt eleget áldozott.”

(Székelyudvarhely)


Szöveg: Czárán Eszter

Megjelent az Arany Tarsoly Magazin 2007. novemberi számában