szent anna to bereczki barnaMagyar mondák. 

Megtörtént, hogy két idegen érkezett Erdély hegyei közé. Édestestvérek voltak, s gonoszok mindketten, akár az ördög. Egyiket Sándornak hívták, másikat Gáspárnak.

 

 

 

Amikor Csík és Háromszék határába értek, megtetszett nekik a vidék és így szólt a testvéréhez Gáspár: -Látod amott azt a hegyet? Annak a tetejére építek kastélyt magamnak, és falának minden kövére aranylemezt kovácsoltatok. Olyan szép lesz, hogy még a tündérek sem láttak szebbet.
-Ha te építesz, én is építek - felelte Sándor -, a tieddel szemben, arra a másik hegyre. Tiszta színezüstből építem a magamét, s majd meglássuk, melyikünké lesz szebb!

 

Úgy is cselekedtek. Egyik ezüstkastélyt, másik arannyal kivert palotát építtetett magának, egymással szemben, a két hegytetőre. Gyűlölték őket a székelyek három vármegyében, mert elnyomták a szegényt és kegyetlenek voltak mindenkivel.
Egy szép napon Opur Tamás Tusnádról jövet ott hajtott el pompás négyes fogatán, és csodálkozva szemlélte Sándor ezüstkastélyát. Hiába intette kocsisa, elmondva urának mindazt, amit a gonosz testvérekről hallott, Opur Tamás felhajtott a kastélyhoz, barátságos látogatásra.

 

Sándor gonosz szeme megvillant a pompás négyesfogat láttán. Hófehér volt mind a négy ló. Farkuk leért a földig, sörényüket piros szalagok díszítették, és szerszámuk csillogott az aranytól, ezüsttől. El is határozta azon nyomban, hogy megszerzi magának azt a fogatot, bármi áron.
Megvendégelte hát Opur Tamást étellel, itallal, s vacsora után kártyára került sor. Hajnalra elvesztette Opur Tamás mindenét, még gyönyörűszép négyesfogatát is. Semmije se maeadt, csupán a két falu,Alsó- és Felső-Torja. Ezeket is Sándortól kapta vissza nagy kegyesen, hogy ne mondhassa senki, koldusbotot adott vendége kezébe.

 

Másnap áthajtott Sándor Gáspár testvéréhez a pompás fogattal, hadd bosszantsa vele. Irigységgel telve azzal dicsekedett Gáspár, hogy másnap egy még ennél is szebb fogattal adja vissza a látogatást. De Sándor csak nevetett ezen, mert tudta, hogy szebb fogat az egész országban nem volt. Nevetésén felmérgelődött Gáspár és fogadást ajánlott. Kézfogással pecsételtek meg a fogadást a gonosz testvérek, s Gáspáron volt a sor, hogy meg is tegye, amit ígért, s megnyerje a fogadást.
Álmatlanul hánykolódott egész éjszaka, míg végre megszületett fejében a pokoli ötlet. Megmutatja ő, hogy csak azért is megnyeri a fogadást!

 

Kora hajnalban felverte béres cselédeit, s szigorú paranccsal leküldte őket a környékbeli falvakba, hogy tereljék össze nyomban a nyolc legszebb székely leányt, s hozzák fel őket a kastélyba.
A reggelizőasztalnál ült a két gonosz testvér, amikor jelentették az udvari cselédek Gáspárnak, hogy megjöttek a lányokkal. Gáspár kiosont valamilyen ürügy alatt az ebédlőszobából, aranyos lószerszámot tétetett a nyolc székely leányra, befogatta őket a hintó elé, s ő maga felült a bakra, s kezébe vette a gyeplőt.
-Gyere ki, Sándor! - kiáltott föl az ebédlőszoba nyitott ablakára. - Lásd, hogy az én lovaim szebbek, mint a tieid!
Sándor kijött, megnézte a nyolc, hintóba fogott szép parasztleányt, s szeme gonoszul megcsillant.
-Hát az igaz, hogy a lovaid szebbek, mint az enyimek - ismerte be -, de a fogadást azért még nem nyerted meg! Az én fogatom nem egyhelyben állt a kastély udvarán, hanem vágtatva jött föl hozzád a meredek úton, még a szélnél is sebesebben.
-Ha csak ez a kívánságod - felelte Gáspár nevetve a hintó bakjáról -, megtesszük azt mi is!
Azzal megrántotta a gyeplőt, kibontotta a hosszú négyes-ostort, s nagyot csattantott vele a lányok felett.
-Gyí, te lovacskáim, gyí! Szaladjatok hát, még ha a hátatok bele is törik!
Belefeküdt a nyolc székely leány az aranyos hámba, de hiába erőlködtek, a nehéz hintót mozdítani se tudták. Sándor gúnyosan nevetett a kastély ablakában, Gáspár pedig felbőszülve lecsapott ostorával a szerencsétlen leányok hátára.
-Fussatok, ha mondom!
Azzal mérgében verni kezdte őket a kegyetlen szíjostorral, míg véres volt a háta mind a nyolcnak. Sikoltoztak a szerencsétlenek a fájdalomtól, és Anna, aki valamennyiük között a legszebb volt, fájdalomtól és haragtól reszketve felkiáltott kínzójukra:
-Átkozott légy, Gáspár, gonosz öcséddel együtt! Nyeljen el a föld mindkettőtöket, kastélyaitokkal együtt, hogy nyomotok se maradjon, székelyek kínzói!
Ragyogóan sütött a nap és a kék égen egyetlen felhő se látszott sehol. Mégis abban a pillanatban szörnyű dördüléssel mennykő csapott alá a földre. Feneketlen, sötét mélység támadt a helyén, még a hegyek is megmozdultak tőle, s aláomlottak a feneketlen mélységbe, magukkal sodorva mindkét kastélyt a gonosz testvérekkel együtt.

 

A mélység helyén ma kristálytiszta vizű, feneketlen tó van. Szent Anna tava. Tükre néma és mozdulatlan, akár a tükör. Székely fenyők tükrözik magukat benne, ahogy a környező hegyekről a nagy csöndes erdők leérnek a víz partjáig. De lent a tó mélységében ott él még ma is a két gonosz testvér lelke. Aki istenkísértésből megpróbálja átúszni a tavat, bármilyen kitűnő úszó is legyen, mikor eléri a tó közepét, titokzatos erők felnyúlnak érte a mélyből, és lehúzzák magukhoz.

 

Forrás:

Wass Albert: Válogatott magyar mondák és népmesék

 

szent anna to bereczki barnaTitokzatos Szent Anna-tó. Fotó: Bereczki Barna, Kézdivásárhely