Erdélyország régi képeken.erdely anno 1

A régi Erdélyország életébe pillanthatunk be az Erdély Anno 1895-1944 című album segítségével, valamint a hozzá kapcsolódó falinaptárral. Mindkét kiadványt Balázs D. Attila jegyzi, aki ritka képeslapokon keresztül mutatja be a mai, tág értelemben vett Erdélyt, a helyenként felnagyított fotográfiák mellett pedig érdekes és elhallgatott történelmi epizódokat is felvillant.

A míves album már megjelenését követően a Vármegyeház Könyvesbolt egyik sikerkönyvévé vált.

 

 

A kiadvány szerkesztése közben derült fény arra, hogy a kötet egy szenzáció értékű rovásírás leletet is rejt: az egyik 1905-ben megírt révi képeslapon ugyanis kézzel írt, vagyis élő rovás szerepel, amely cáfolata a Magyar Tudományos Akadémia 1903-as állásfoglalásának, miszerint már nem él rovásírás a nép körében. (A rovásírás él-e a magyar nép között? A M. Tud. Akadémia I. osztályától véleményadásra kiküldött bizottság elé terjesztett jelentés, húsz ábrával. Budapest, 1903.) A Rovás Alapítvány kutatói szerint ez a képeslapra felírt rovássor tökéletes ellenpontja az MTA megállapításának.

 

erdely anno 2

 

A keménykötéses album a klasszikus magyar képeslapok korszakán keresztül mutatja be Tündérország történetét 1895-től 1944-ig, a magyar törzsszöveg mellett pedig angol képaláírásokat és román bevezetőt is tartalmaz. A felvonultatott megannyi fekete-fehér és színezett képes levelezőlapon megelevenednek a kincses városok, az egykori határőrvidékek, a pazar fürdőhelyek, az ódon várkastélyok, az eldugott falvak, valamint bepillantást nyerhetünk a gazdag bányavidékeink és a székely települések életébe is. De a kötet még számos „csemegét” rejt, ráadásul a kiadványhoz egyedi térképmellékletek is kapcsolódnak.

 

Bár ezek a képeslapok a múlt szeletei, mégis támpontok lehetnek a jelen megértéséhez, s a jövő kifürkészéséhez – vallja a nagyváradi születésű szerző, aki pályáját újságíróként kezdte, s évek óta szerkeszti a budapesti Százszorkép Kiadó erdélyi és felvidéki naptárait, amelyek hasonló szellemben születtek, mint a most megjelent Erdély Anno 1895-1944 album.

 

Megrendelhető: Vármegyeház Könyvesbolt