A Haáz Rezső múzeum időszaki kiállítása

„Békebeli otthonok. Polgári lakáskultúra a 19-20. század fordulóján” címmel nyílt rendhagyó kiállítás 2012. augusztus 19-én a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeumban. A tárlat a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeumnak és a zabolai Csángó Néprajzi Múzeumnak köszönhetően érkezett Udvarhelyre és a 19-20. század fordulójának felső-háromszéki polgári lakáskultúrájából nyújt ízelítőt.

A kiállított bútorok hajdanán Bartha László (1907-1991) és Bartha Lászlóné Bagoly Margit (1914-2010) tanítóházaspár pávai lakását díszítették.

 

békebeli otthonok web

 

A mai összkomfortos otthonainkkal szemben egy teljesen más világ hangulata tárulkozik fel előttünk a tárlat szemlélése közben. Az a világ, amikor még bivalyszekér szállította mázatlan cserépkorsókban az udvarhelyieknek a szejkei borvizet, amikor még többnyire petróleumlámpával világítottak, de már elkészült a Héjjasfalvát-Székelyudvarhellyel összekötő vasúti szárnyvonal és egy-egy autómobillal is lehetett találkozni. Tulajdonképpen ez a kettősség jellemzi a dualizmus korában a Székelyföldet.

 

A többnyire falusias külsőt mutató székelyföldi városok életében a gazdasági, társadalmi változásoknak köszönhetően beindul egy új típusú fejlődés a közigazgatás modernizálása, a vasúthálózat kiépülése stb. révén. Az a nagyszabású társadalmi és gazdasági átalakulás, amely a 19. század második felét és a 20. század első évtizedeit jellemezte, jól nyomon követhető az építőművészet terén. Új feladatok adódtak, változott az értékorientáció és új ízlésnormák alakultak ki. A közlekedés, a közigazgatás, az egészségügyi ellátás, az oktatás sok esetben új intézményeket követelt. Az építészetnek elsőrendű feladata lett a közigazgatás, oktatás színtereit megteremteni. Megyeházák, városházák, pénzintézetek, törvényszékek és iskolák épültek a dualizmus korában a székelyföldi városokban.

 

Míg a 19. század első felében még a barokkos, vagy klasszicizáló középületek uralták a székelyföldi városok képét, addig a század második felében készült épületek a kor divatját követve a historizmus jegyében születtek, sőt a 20. század elején már a szecesszió stílusjegyei dominálnak az új épületeken. A kor városépítészeti kérdései Székelyudvarhelyen is megfogalmazódtak és tulajdonképpen máig meghatározzák a városképet, elég ha csak a városközpont fontosabb korszakbeli épületeire gondolunk, vagy a felekezeti iskolák új épületeire.

 

A 19. század végén egy pezsgő polgári fejlődés bontakozik ki és az értelmiségiek, papok, tanítók mellett a tehetős iparosok, mesterek, kereskedők is mind inkább a polgári kultúra közvetítői lesznek.

A változásnak, a gyors ütemű polgárosodásnak a főtéri, a Kossuth-utcai, a Bethlen-utcai emeletes lakóházak az egyik legfőbb és leglátványosabb kifejezői. De talán még ennél is kifejezőbbek a lakásbelsők, melyek a polgári ízlésnormáról tanuskodnak, ugyanis korábban a családi élet tulajdonképpen egy lakótérben zajlott, de mostantól a lakások tere széttagolódik, megjelenik az. ún. szalon, a vendégfogadásra, írásra-olvasásra szolgáló lakórész, megjelenik az ebédlő és a hálószoba.

 

szalon

A társas érintkezés színhelye a szalon

 

Az új, funkcionális lakáshasználat megjelenését, hangulatát tükrözi a kiállítás, amely tulajdonképpen három fő részből áll: az első teremben van berendezve a szalon, a másodikban az ebédlő, a harmadikban pedig a hálószoba került bemutatásra. Ezeknek a lakórészeknek a legfőbb tulajdonsága a reprezentáció, tehát amit mi most egy kicsit nehézkesnek, puccosnak, túlméretezettnek, vagy túlzsufoltnak gondolunk, az a gazdag polgárnak sem biztos, hogy teljes mértékben ideális volt, de nyilvánvalóan már nem elégítette ki a puritán ízlésvilág. A reprezentációra törekvés igénye új stílusokat, új bútorműfajokat,

a régi berendezési tárgyaknak új funkciókat teremtett, s a hétköznapit is rendkívülivé kívánta tenni.

 

A szalon vagy fogadószoba a polgári lakások legdíszesebben berendezett, reprezentációt szolgáló helyisége, a társas élet színhelye. Itt kaptak helyet a legdrágább, legelegánsabb bútorok. A kiállításon látható szalongarnitúra ónémet stílusú, közepén egy szép játékasztalt láthatunk, melyet kétoldalt egy-egy szépen kárpitozott kanapé, illetve két támlás és támla nélküli szék, valamint egy arányos újságtartó vesz körül. Az ülőgarnitúra faragványos díszítőelemeivel, esztergált lábaival, lapos párnázott karfáival, préselt mintás rózsaszín plüss kárpitozásával, selyemrojtjaival és sodrott zsinór-szegélyeivel hívja fel magára a figyelmet. A szalonban található többi bútor összetétele az enteriőr szerepvállalásának függvényében változó. A szalont általában virágokkal, különböző drapériákkal és festményekkel tették még ünnepélyesebbé, itt most Spanyár Pál (1874-1936) udvarhelyi festő képeit láthatjuk, az ónémet stílusú felépítménnyel ellátott íróasztal fölött észrevehető Spanyár Pál és felesége portréja, a kiállítás rendezői a szalonban gyakran helyet kapó zongorát pedig a korszak technikai csodájaként számon tartott gramofonnal helyettesítették.

 

ebedlo-1

Ebédlő

 

Az ebédlő középpontjában a nagy, többnyire kihúzható ebédlőasztal és a hozzá tartozó székek kaptak helyet. Az ebédlőasztal szintén ónémet stílusú, mint ahogy a hozzá tartozó székek is. A jellegzetes ónémet széket az 1878-as müncheni világkiállítás után kezdték készíteni. Az eredeti századfordulós székek néhány darabja ma gyűjtők tulajdonában van. Az ónémet, eredeti néven „altdeutsch” stílusban készült támlás szék a huszadik század eleje tipikus német ebédlőjének berendezési darabaja volt.

Stílusa eklektikába hajló. A háttámla és az ülés préselt marhabőr, amely díszszegekkel van a kávához erősítve. Bőrdomborításos mintái a szecessziót idézik. Esztergályozott elülső lábait „H” alakban szerkesztett merevítők tartják. Díszítő elemként a bőr háttámla alatt esztergált, stilizált oszlop motívumok láthatók.

 

Az ebédlő jellegzetes bútordarabjai még a tálalóasztal, az ebédlőszekrény, a kredenc. Itt kapott helyet a levesestál, a tányérok, a csészék, evő- és ivóeszközök stb. Az ebédlő falait szép, virágornamentikás kerámiák és Spanyár Pál csendéletei díszítik. A tekintélyt sugalló bútorokhoz elválaszthatatlanul társultak a műveltséget, gazdagságot, pompát sejtető kiegészítők, használati tárgyak, melyek elsősorban a társas érintkezés színhelyén, a szalonban és az ebédlőben kaptak helyet és a háziak tekintélyét, státuszát hangsúlyozták, közvetítették a vendégek számára.

 

A hálószobát sokan a polgári lakás újdonságának nevezik. Míg az új, funkcionális lakáshasználat szerint a szalon és ebédlő a társas élet reprezentatív tere, addig a hálószoba már az intim szférához tartozik, az egyén visszavonulását, elkülönülését szolgálta. Ennek a helyiségnek a legfőbb berendezési tárgyai

az ágyak,az éjjeliszekrények, a fürdőszobák elterjedése előtt pedig a mosdószekrény vagy mosdóasztal, ami előtt a kiállítás rendezői egy szép paravánt is elhelyeztek.

A szobában kaptak helyet a ruhásszekrények, asztalok és székek. Elmaradhatatlan volt a fali-, álló-, vagy pipereasztalkával egybeépített tükör. Emellett a szoba tartozékát képezték a faliórák, a festmények, világítóeszközök, különböző textíliák vagy esetleg könyvek.

 

haloszoba

Hálószoba, a polgári lakás újdonsága

 

A Múzeumban berendezett hálószobában láthatunk egy szép komódot, amely valószínűleg a század fordulóján készült és egyszerű vonalaival, jó arányaival tekintélyt parancsol magának. Azon kívül, hogy háromnegyed köbméternyi holmit elnyel, teteje jól díszíthető és kiemeli a komód fölötti falrészt.

A hálószobában található ágyak és éjjeliszekrények ugyancsak ónémet stílusúak.

A nehézkes, súlyos tömegű ágyak harmóniáját a magas támlák adják meg, melyek tetejét esztergált faragásokkal díszítették, a betétmezők felületét pedig növényi ornamentika ékesíti.

Számos példát találunk arra, hogy az ágyak mögötti falon portrék, a férj és feleség portréja, vagy esetleg szentképek kapnak helyet, az előbbi inkább protestáns családok, míg az utóbbi megoldás inkább katolikus családok otthonaira jellemző.

 

A kiállítás egy időutazás a múltba, de ugyanakkor a polgári értékrendnek, a polgári világnak a folyamatosságát is megteremti. Nagyon sok kapcsolódási pont van ebben a korszakban Háromszék

és Udvarhelyszék, vagy éppen Kézdivásárhely és Székelyudvarhely között és ezt a kiállítás szervezői

is próbálták érzékeltetni, hiszen a szalon, az ebédlő, a hálószoba használati tárgyai Udvarhelyről

és Udvarhely vonzáskörzetéből származnak.

 

Szöveg: Kovács Árpád

Forrás: Haáz Rezső múzeum Székelyudvarhely